Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913

— 20 — tás előtt is mindenkinek az volt a felfogása, hogy a síremlék közepét elfoglaló Mózes-szobor egymagában is elég volna, hogy méltóképen örökítse meg II. Gyula emlékét. A mellette levő fülkék női alakjai, Ráchel és Lea, a szemlélődés és tevékenység eszméjét jelképezik s nem tartoznak a művész legíhletettebb al­kotásai közé. A felső tagozat szobrai nem az ő kezének alkotásai. II. Gyula pápa síremlékének elkészülte után az öregedő Michelangelo erejének java részét a Szent Péter-templom épí­tésének szentelte, amivel 1547-ben őt bízta meg III, Pál pápa. Természetesen akkor már nem volt kezdő az építészetben; a Medici-kápolnán kívül a flórenci Libreria, a római Farnese- palota s két egyforma capítoliumi palota hirdette építőművészt nagyságát. Michelangelo a Szent Péter-templom sokaktól és sok­szor megváltoztatott tervében visszatér a Bramante koncepció­jához: ismét centrális elrendezést ad neki, de egyszersmind a Bramante sok részre tagolt, változatos tervrajzát tömörebbé s ezáltal a templomot hatalmasabbá teszi. Az ő tervei szerint épült a roppant méretű, de azért nemes arányú kupola is, bár ennek befejezését az agg művész már nem érte meg. Testi és lelki szenvedéseitől 1564. február 18-án váltotta meg a halál 89 éves korában. Holttestét Flórencbe vitték s a Santa Croce-temp- íomban temették el. Végigtekintve Michelangelo hosszú pályáján megállapíthat­juk, hogy élete a művészi diadaloknak szinte szakadatlan lánco­lata, alkotásai pedig már kortársai előtt csodálat tárgyai s a mű­vészet utolérhetetlen remekei voltak. Érdekes, hogy e nagy szel­lem életében mily csekély szerepe volt a nőnek. Nem tudunk róla, hogy örökké izgalmakban égő lelkén végigtombolt volna valamikor a szerelmi szenvedély vihara. Hatvanhárom éves korá­ban szövődik közte és a fínomlelkű, nagy műveltségű VittoHa Colonna közt az a belső barátság, vagy talán aggkori szerelem, mely hosszú időre bearanyozta élte alkonyát. Nemcsak benső érzelmi szálak fűzték őket oly szorosan össze, hanem az a val­lásos és filozófiai gondolatkör is, amelyben mindketten éltek. Michelangelo több költeményt szentelt barátnéja emlékének s néhány vallásos tárgyú rajzot is ajándékozott neki, így pl. azt, amely Krisztus feltámadását ábrázolja s melyet a londoni British Museum őriz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom