Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913
16 — annyi formai szépséget tárnak a szemlélő elé, amennyit még Michelangelo is ritkán nyújt szobraiban. Különösen a haldokló rabszolgának erőtől feszülő, de magával tehetetlen teste megragadó szépségű. Feje erőtlenül hanyatlik hátra, szempillái lecsukódnak, balkarja feje alá hajlik, jobbját bágyadtan vonja szíve felé. A megkapó ellentét csak fokozza a szobor hatását; a hatalmas tagok és domborodó izmok sejtetik, hogy e lekötött, halódó testben nagy erő lappang. A másik, a megkötözött rabszolga, a tehetetlen erő, vad düh és kétségbeesett ellenállás kifejezője. Roppant erővel törekszik szabadulni kötelékeitől, miközben erőlködő törzsét egész elcsavarja, izmait görcsösen megfeszíti, arcát pedig fájdalomtól gyötörve fordítja fölfelé. Elképzelni sem lehet nagyobb ellentétet, mint amekkora e két rabszolga alakja között van. A síremlék ülő alakjai közül is elkészült egy, amely az emléknek mostani formájában középpontja: Mózes fenséges alakja. Egész kompozíciója elárulja, hogy rendeltetése szerint nem a mostani helyére, vagyis a síremlék közepére s a föld színével majdnem egy magasságra volt szánva, hanem az eredeti tervezet szerint az emlék egyik sarkára kellett volna kerülnie, ahonnan körülbelül négy méter magasságból esett volna tekintete a szemlélőre. Valószínűleg azt a mozzanatot örökítette meg Michelangelo, mikor a pátriárka a Sinai hegyéről lejövet megpillantja az aranyborjú imádatába merült népet. Tekintetéből és testtartásából a fojtott és kitörni készülő szenvedély ereje sugárzik; szinte érezzük, hogy a következő pillanatban megszűnik a prófétának magára erőszakolt önuralma s bőszült haragjának villámait fogja szórni a magáról megfeledkezett népre. Fejét éles mozdulattal balra fordítja, hátrahúzott és megfeszülő ballába mutatja, hogy fölpattanní készül helyéről, jobb karjával magához szorítja a két törvénytáblát, míg jobb keze izgatottan markol bele derékig érő szakállába, balját pedig testéhez szorítja, mintha csillapítani akarná a belsejében háborgó indulatokat. Arcáról a meglepetés, izgalom és harag oly erővel sugárzik, hogy egykori életírója, Giorgio Vasari szerint a szemlélő könyörögni szeretne, hogy fedje el félelmes tekintetét előle. Ugyanő jegyezte fel azt is, hogy a zsidók szombatonként tömegesen zarándokoltak el legnagyobb prófétájuk szobra elé s imádkoztak előtte. II. Gyulának 1513-ban bekövetkezett halála után Michel-
