Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1912

23 A leghatalmasabb, legfelemelőbb gondolatok egyike ama sok között, amit a keresztyénség hozott: az emberiség egysé­gének tudata, másszóval a különböző családokban, nemzeti közösségekben élő egyetemes emberiség mint egy test a Jézus Krisztusban. Vájjon a táviró, a telefon, a gőzhajó, az egész föld kerekségét behálózó, a Chináig eljutó szibériai és az Észak- afrikát Délafrikával összekötendő vasút az embereknek kapcso­lódása, érintkezése által eszményileg nem ennek a célnak a szolgálatára hivatott-e? Nem könnyíti-e meg az evangéliom buzgó terjesztőinek eljutását a legtávolabbi világrészekbe a pogány népek közé, hogy őket emberméltóságra emeljék? Hogy p. o. a repülőgép az emberiség fejlődésében minő szédületes lehetőségeket fog majd megnyitni, azt ma még tán sejteni sem tudjuk. Ez időszerint ugyan még ezeket főleg az emberirtás érdekében használják fel; de ha Jézus vezetése mellett emberibb lesz az ember, akkor a maguk teljességében fog érvényesülni a valódi haladást szolgáló jelentőségük. A csillag-ég rejtelmeinek kikutatása, a tér és az idő vég­telenségébe mélyedő nagyobb belátás, avagy p. o. a vízcsöppnek szemlélete az ő ezernyi apró lényével, vagy mindenek fölött az életnek, az öntudatnak nagy titkával való tudományos foglal­kozás s e téren bizonyos eredmények elérése csak a sötétség irigy szellemének a kalauzolása mellett fordítja az embert az Alkotóval kötött szövetség, azaz a vallás ellen, mert u. i. ez a vezető nem tudná elviselni, hogy a derengő megvilágosodás útjában az ember a teljes tiszta világosságot is meglássa. Ezért kellő időben homályt borit a szemére és elhiteti vele, hogy ez a teljes igaz világosság. Ha azonban Jézus áll mellénk és kutató elménk az ő szellemének hatásán keresztül vizsgálja a minden- ségnek csodálatos dolgait, akkor az ismeret nem elbizakodást, hanem nemes alázatosságot támaszt, mert a legnagyobb dolog­tól a legkisebbig, a legösszetettebb jelenségtől a legegyszerűbbig mindenben ott látjuk, ott érezzük azt a nagy értelem fölötti hatalmat, csodálatos bölcseséget, a gyönyörűséges összhangnak létrehozóját, ami nélkül igaz valója, rendeltetése szerint semmit megérteni nem tudunk. A nagy titoknak eme lényege nem más, mint az örök Szeretet, kit Istennek nevezünk. A mai modern ember ugyan kicsinylő hangon azt mondja, hogy „mi köze ennek az érzelgésnek a mai kultúránkhoz, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom