Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1912

10 az életből, az mint önállótlan mellékkörülmény szerepel és ez is csak annyiban állhat meg, amennyiben a hasznosság fogal­mának megfelel. így az utilitarizmus életelvvé emelkedett.“ Tényleg ez a két körülmény jellemzi általában a mai állapotokat, t. i. hogy egyrészről az anyagi kultúrának mecha­nizmusa lett a modern világban úrrá az emberben, másrészről pedig a hasznossági nézőpont dominál mindeneket. Ez a kettős életelv egyrészről az emberek gyors érvényesülési törekvésében, a minden áron való emelkedésben s az ezzel párosult felületes­ségben, laza erkölcsi életfelfogásban nyilatkozik meg, más­részről pedig abban, hogy mindent az érdek, az önzés ural. Ebben a szellemben nem az ügyért, hanem önmagáért dolgozik az ember, a nagy célokat apró pénzre váltja fel s a nagy idők és kristálytiszta jellemek által termelt korszakos eszméket is hágcsóúl, létrául használja fel emelkedéséhez és ha elérte célját, elnyerte a kellő pozíciót, akkor azt mint már valami felesleges dolgot elrúgja maga alól. Aki az egyén öncélját elősegíti, az jó barát, különben ellenség, mert hisz’ minden arra való, hógy az egyént szolgálja. Ebben az utóbbi gondolatban rejlik épen az egyoldalú anyagi kultúra hatásának sarkpontja a modern ember életére. Ebből magyarázhatjuk meg a társadalmi életnek, az ember embertársaihoz való viszonyának elhidegülését. Innen van az hogy az emberiség egyetemes életébe, örök céljába, jövőjébe vágó nagy eszmék nem igen tudják összehozni, tömöríteni az embereket, hanem csak azok a törekvések, amelyekben a megélhetés könnyebbé tételéről, a pillanatnyi lét biztosításáról, a kenyér kérdésről van szó. Abból a tényből, hogy emellett a közállapotok és az egyéni viszonyok nem hogy javulnának, hanem inkább egyre rosszabbodnak, hatalmasan kihangzik ugyan már az intő szó: „nem csak kenyérrel él az ember“, de a nagy többség ezt még nem hallja, nem érti. Az önérdek, az érvényesülés hajszája az embert az emberrel szembeállítja s így meginog a társadalmi összhang, békesség. Még hiányzik a mi közéletünkből az a bölcseség, mely belátja azt a mély értelmű apostoli szót, hogy egymás terhének hordozásával hordozza csak észszerűen kiki a maga terhét. Hisz’ az egyes­nek élete azon az alapon pereg le, amit a közösség teremt meg; ha egészséges, anyagilag s erkölcsileg megszilárdult

Next

/
Oldalképek
Tartalom