Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1907
128 A Kör ez idén is képviselve volt a decemberi vallásos estélyen, a főiskolai hangversenyen és a Magyar Társaság örömünnepén. A Kör könyvtárában 820 mű állott a tagok rendelkezésére. Új műveket takarékosság szempontjából csak csekély számmal szereztünk be. Folyóiratot is csak kettőt járattunk: a „Zenélő Magyarországot“ és a „Musikwoche“ címűt. A Kör vagyona a Simunyák-alapból és a diák-hangverseny jövedelméből 160 koronával gyarapodott s így egyre jobban közeledünk ama tervünk megvalósításához, hogy a már nagyon megviselt zongoránk helyett újat szerezhessünk. d) Teológiai akadémiai önképzőkör. A Teol. akad. önképzőkör az 1907—8. tanévvel fennállásának 49. esztendejét töltötte be. Tagjainak száma 44 volt. Szeptember 14-én tartotta a teol. akad. tanári kar jelenlétében meynyitó gyűlését, a szept. 18-iki alakuló gyűlésen pedig tisztikarát választotta meg, illetve egészítette ki a következőképen: elnök Poszvélt Sándor, igazgató tanár; titkár Kiss Samu IV., jegyző Fábján Imre III., pénztáros Bimár Jenő III., pénztári ellenőr Káldy Mihály II., laptáros Bátsi József II. évf. halig. A tanév folyamán 23 gyűlést tartott a kör, melyek között a megnyitó, alakuló és zárógyűlésen kívül volt 1 díszgyülés és 1 imagyűlés. A gyűlések mindegyike énekkel s a tagok készítette imádsággal kezdődött, s ugyancsak énekkel végződött. Az október 6-iki díszgyülés, melyen a tanári kar is részt vett, a következő műsor keretében folyt le: 1. Nemzeti ima. Bognár Károly énektanár vezetése mellett énekelte a teol. akad. férfikar.