Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1905
4 Az Úr 1606-ik esztendeje diadaloszlopa egy csudás korszaknak, melynek kezdete egy óriási temető: »nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács*. — Holt tetemeknek, száraz csontoknak mezeje volt hazánk s ami élő volt is, az gyenge és beteg vala. Minden fej beteg és minden szív erő télén/) Tetőtől talpig nincs e testben épség; csupa seb és -dagadás és kelevény, amelyeket fel sem fakasztottak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak. Az ország pusztaság, városok romokban, a falvakat tűz perzselé fel s a földeket az éhezők szeme láttára idegenek emésztik és a pásztorok elfutnak. A kiváltságosok folytatják régi munkájukat, kapzsi módon zsarolják a népet, mely »nem leié honját e hazában.« A jobbágyak jajkiáltása szakadatlanul száll Isten felé. — Majd jön a második Mohács, ez a hatásában még az elsőnél is nagyobb katasztrófa, az ország középpontjának, Budának elvesztése. A régi dicsőség szomorú színhelyén, az utcákon szanaszét heverő holttestek és kufárasztaloknak használt temetői márványoszlopok,— penésszel,korommal fedett régi paloták, — baromistállókká lett templomok között megjelenik egy idegen, találkozik a keresztyén iskolamesterrel s kérdezi: »hol az iskola?« »Itt van« — szól a magister — s öt gyerkőcre mutat. És az ezer sebből vérző test is három részre van szaggatva. Bizony, ha a seregek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna, mint Sodorna és Gomorához lettünk volna hasonlók.**) De abba a kevésbe, ami megmaradt lélek jőve. Midőn oly helyzetben volt hazánk, hogy politikával megmenteni már nem lehetett, mert két nagy hatalom, egyrészről a német, másrészről a török, mint két óriási malomkő törte, zúzta, testét-lelkét őrölte, midőn a politikának más választása nem volt, minthogy vagy az egyikhez, vagy a másikhoz simuljon s teljesen »letörölje magáról nemzeti bélyegét«, lelket küldött közénk az Úr. Próféták járnak a magyar földön s felemelik mennydörgő szavukat : »Az Úrnak szőlője várt jogörzésre s ím lön jog- orzás és irgalomra s ím lön siralom«. iDe eltisztítom mindenestől a te salakodat és olyan bírákat adok néked, mint eleinte és oly tanácsosokat, aminök eleinte voltak«.***) A tetszhalálnak, a dermedésnek hajlékában az életnek kenyere jut az asztalra, a szolgaságnak házában a krisztusi szabadságnak forrásvize buzog, magyar ember végre magyar könyvet olvas, megjelenik erőteljes *) L. Ezsaiás próféta könyve I., 5—7. **) L. Ézsaiés I., 9. ***) L. Éz8aiás V., 7. és I., 25—26.
