Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

96 1. Gyászdal. Énekelte a theol. énekkar Payr Sándor theol. tanár vezetése alatt. 2. Ima. Mondta: Görög Ernő III. évi. th. h. 3. Emlékbeszéd. Mondta: Németh Gyula IV. évf. th. b. 4. Az aradi Golgothán (Szalay Károly). Szavalta: Mogyorósy Gyula I. évf. th. h. 5. Himnusz. Énekelte a theol. énekkar Payr Sándor theol. tanár vezetése alatt. Ugyancsak okt. hó folyamán (23) Mac Lean angol misszionárius magyarországi kőrútjának hatása alatt Budapesten egybehívott evangeliomi kér. diákgyülésre két tagját Németh Gyula s Szalay Mihály IV. évf. th. hallgatókat küldte ki képviselökül. S e gyűlés kezdeményezéseit megvaló­sítandó, a már két éven át szokásban volt heti biblia-olvasó órákat az Önképzőkör keretébe illesztette bele s ez elhatározását az ép ez idétájt átdolgozott alapszabályaiba is belefoglalta. Ily indításból vállalta magára ismét a helybeli kereskedő-tanoncoknak vasárnapi iskolában való tanítását is s advent első vasárnap­jától kezdve május végéig tagjai felváltva s folytatólagosan tartottak elő­adásokat, építő modorban a keresztyén egyház s különösen a magyar prot. egyház történetéből. Az összejövetelek közös énekkel s imával kez­dődtek s végződtek. Dec. hó 3-án külön gyűlésen adott kifejezést Bocskay István emléke iránt érzett kegyeletének. Németh Gyula IV. évf th. h. emlék­beszédet mondott ez alkalommal, Balikó Lajos II. évf. th. h. pedig »Bocskay I. s az 1604. felkelés« címen tartott felolvasást. Február 12-én a világ összes evangeliomi kér. ifjúsági egyesületével egyidöben imagy ülést tartott, melyen Németh Gyula mondott alkalmi beszédet és imát. Vitagyüléseinek elsején e kérdést tették a tagok beható eszmecsere tárgyává: »Egyletekkel vagy egyletek nélkül munkálkodjunk-e a belmisszió terén?« A másodiknak tárgya pedig e kérdés volt: Célszerű és szükséges-e nálunk a gyermekistül tiszteletek behozatala?« Április 2-án az intézet díszes tornacsarnokában nagyon jól sikerült s szépszámú közönség előtt lefolyt vallásos estélyt rendezett a következő műsorral : 1. Rötsch J.: A 130. zsoltár. Énekelte a theol. férfikar. Vezette: Payr Sándor theol. tanár ur. 2. Ima. Mondta; Balikó Lajos II. évf. th. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom