Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

főiskolánk kötelékébe tartozó ifjú vett részt. A tanítóképesítő vizsgálatot mind meg is állotta, még pedig kettő általános kitűnő- és öt általános jeles sikerrel. i) Prőhle Károly lajta-ujfalui lelkész s kisegítő tanár 1904. évi november 12-én az egyetemes egyházi vizsgálóbizottság előtt theol. tanári vizsgálatot tett. Úgy Írásbeli dolgozatai, mint szóbeli feleletei fényesen igazolták alapos készültségét, a szaktudományul választott rend­szeres theologia terén való teljes tájékozottságát s pedagógiai képzettségét. A vizsgáló bizottság egyhangú határozata értelmében jeles sikerrel állván meg a vizsgálatot, theol. tanárképesítő oklevelet nyert. k) Végül hálás köszönettel emlékszünk meg azon nagylelkű jóltevőkről, kikuek intézetünk iránt tanúsított lekötelező jóakarata kegyes adományaikban jut kifejezésre. Az önképzőkör pénztára s könyvtára javára befolyt s alább a megfelelő fejezetekben nyilvántartott adományokon kívül, befolyt mélt. blatnicai s tótprónai báró Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő részéről a theol. hallgatók számára rendezett múlt évi nyári tanképesítő tanfolyam költségei fedezésére 600 kor. Főt. s mélt. Gvurátz Ferenc püspök pályamunkák díjazására adományozott 50 koronát. Nagys. Haubner Rezső kir. tanácsos pedig az atyja, néh. Haubner Máté szuperintendens emlékére tett alapítványának kamatai címén 4000 kor. összeget fizetett be a pénztárba. 2. Tanári kar. Rendes tanárok: a) Bancsó Antal, felavatott lelkész, a líceumi nagy könyvtár őre, tanítóképző-intézeti vallástanár, egyházkerületi levéltáros, előadta a bölcsészettörténetet, az újszövetségi nyelvészetet, az újszövetségi írásmagya­rázatot és a keresztyén hittant. Vezette az újszövetségi írásmagyarázati s hittani szemináriumot. Heti óráinak száma 13. b) Jausz Vilmos, felavatott lelkész, egyházkerületi főszámvevö, előadta a theol. enciklopédiát, vallástörténetet, a héber nyelvtant, az ószövetségi nyelvészetet, az ószövetségi bevezetést és írásmagyarázatot. Vezette az ószövetségi írásmagyarázati szemináriumot. Heti óráinak száma 13. c) Payr Sándor, felavatott lelkész, a tanári értekezlet jegyzője, elő­adta a neveléstörténetet, neveléstant, az újszövetségi bevezetést, a szimbolikát, az egyháztörténetet s tanította az egyházi éneket. Vezette az egyháztörténeti szemináriumot s a német olvasmányi gyakorlatokat. Heti óráinak száma 14. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom