Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904
6 e verseket«, melyekben egy ifjú léleknek minden vágya, egy szerető szív- , nek egész élete el van mondva«.1) Valóban a Kesergő szerelem lírai regénynek nevezhető, minden dala egy-egy bánatos sóhaj, fájdalmas jaj, gyötrelmes stáció a boldogtalan szerelem végtelen kálváriáján. A költőt elfogja az emlékezés; irígyli boldog gyermekkorát, mikor fájdalom, gond nem keserítette. Ott, a hol én nevekedtem Egy dombról egy patak folyt; Hányszor ott nem estvéledtem! Éltem akkor boldog volt. Vígan, mint a völgy ölében Ama patak csordogált, Az ártatlanság ölében Életem úgy folydogált. Ez idők az örökségbe, Mint a vizek a mélységbe, Lefolytanak I Halandó! A jó hamar múlandó! A gyermekség boldog idei elmúltak . . . elmúltak visszahozhatlanul. S mi megmaradt belőlük, csak az édes-bús emlékezés ... A költő zokogó szívvel sírja vissza a letűnt szép napokat. Gyermekségem szép idei, De hamar eimúiátok! Életemnek örömei, Be rövidek valáiok! A tavasznak virágai, Leveleik a fáknak, Erdők s berkek víg hangjai Vígsági a világnak, Mind megfordúl bizonyára, Mindennek megtérül kára: De ti soha, soha sem! Utánatok mit késem! Kétség közt hánykódik. Nem tudja, hogy mi bántja. Helyét nem találja sehol, a vigadók közt búsul, bánatára nem hoz enyhülést az öröm, fázik a melegben, ég a hidegben . . . nagyon beteg . . . A világnak vigassági Nem derítik szívemet; Az ifjúság mulatsági Nem gerjesztik kedvemet: *) Kardos A.: A magy. szépirod. története.
