Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

20

Ha itt a dél — már készen vár Takarékos ebédünk;

Magunk vagyunk, mi boldog pár,

S szerető hív cselédünk.

Nincsen, a ki háborgassa Édes együtt-létünket,

Kedveinket borongássá S lakatolja nyelvünket:

Összetévén ajkainkat Ketté osztott falatinkat Csókokkal fűszerezzük S örömök közt nyeldezzük.

S ha jő a szelíd alkony s felhangzik a megtérő gulya kolompja, a haza siető aratók dala, a hanyatló nap utolsó sugara ott találja őket a réten, kart karba öltve bolyongnak . . .

A bereknek gyors kaszási Már utolsót vágának;

Az árnyékok óriási Hosszúságra nyúlának;

Mink ott járánk, — meg-megállánk A rét magas füvében;

S hogy a bürün átalszállánk A folyamnak mentében,

A vízbe letekintettünk —

És alattunk és felettünk —

És bennünk is a menny volt,

Szívünkben szent tűz lángolt.

így folynak napjai. Minden napnak, minden órának megvan a maga ártatlan, tiszta öröme. A gazdaság ezer apró, édes gondot ád, a változó évszakok űj munkát és űj szórakozást hoznak; hol fürge kopósereggel űzi a gyors vadat: »Cicke! Lepke! Fecske hajsza!« Hol — télre fordulván az idő — a kandalló felszított tüzénél társalog kedves költőivel, vagy zenét hallgat, jó cimborával hányja-veti a haza sorsát, sőt maga is dalba kezd.

Munka töltvén nappalimat,

Éjjelimet nyugalom,

Nem teheti óráimat Hosszakká az unalom:

Lovag, gyalog rázogatván A gazdaság ágait;

Néha vadász csapázgatván A vadaknak nyomait;