Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnásium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1902
75 is, a lelkészjeleltek megritkult sorában, aggasztó módon mutatkozik, csak néhány esztendő múlva lesz teljesen kitölthető. e) Egészségi tekintetben a végére siető tanév elég kedvező volt. Egyetlen egy komolyabb jellegű betegségi eset fordult elő. Egyik hallgatónk könnyű lefolyású hagymázban betegedvén meg, néhány bélig a helybeli magán betegápolda deák'szobájában állott gyógykezelés alatt. f) A theol. ifjak ez évben is testületileg voltak tagjai úgy a Soproni Kaszinó egyesületnek, melynek gazdag könyvtárát is használhatták, valamint a Soproni Irodalmi és Művészeti Körnek, melynek érdekes s élvezetes estélyeit örömmel látogatták, mi társadalmi s általános szellemi mívelödé- síik emelésére szolgált. Szakképzettségük előmozdítására pedig szolgált az előadásokon s az egyes tanszakok mellett meghonosított semináriumokon kívül, a lyceumi nagykönyvtár theologiai s philosophiai része, valamint a theol. ifjúsági könyvtár s a theol. önképzőkör. Mind erről alább a könyvtárakról s az önképzőkör működéséről szóló jelentések részletesen emlékeznek meg. g) A hallgatók erkölcs-vallási élete kifogástalan volt. Fegyelmi eset nem merült fel. A hitélet fejlesztése végett részt vettek tanáraikkal a köz- és itjusági istentiszteleten, naponként pedig a reggeli előadás előtt könyörgést tartottak az önképzőkör helyiségében. Az önképzőkör üléseit is buzgó énekkel s imával nyitották meg s énekkel fejezték be. Tanáraikkal együtt résztvettek, illetőleg közreműködtek a Soproni Evang. Olvasó és Ifjúsági Egyesület nagy népszerűséggel találkozó előadásain is. Az önképzés czéljából kifejtett munkásságukról, melyre a körükben többizbeu megjelent buzgó föpásztor, főt. s mélt. Gyurátz Ferencz püspök úr is hathatósan buzdította, részletesen szól értesítőnk VI. c) fejezete. 1. Bancsó Antal, felavatott lelkész, a lyceumi nagy könyvtár őre, tanítóképző intézeti vallástanár, egyházkerületi levéltáros, előadta a bölcsé- szettörtónetet, az újszövetségi irásmagyarázatot. s a keresztyén hittant, Vezette az újszövetségi Írásmagyarázati s hittani semináriumot. Heti óráinak száma 11. 2. Jausz Vilmos, felavatott lelkész, egyházkerületi főszámvevő, előadta a theol. encyclopaediát, vallástörténetet, a héber nyelvtant, az ószövetségi bevezetést és irásmagyarázatot. Vezette az ószövetségi írásmagyarázati semináriumot. Heti óráinak száma 11. 2. Tanári kar.