Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnásium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1902
29 tartó egyházkerület három soproni tanintézete közös ügyeinek közvetetten vezetésével megbízott s ez intézetek összes tanáraiból alakuló főiskolai tanári értekezlet pedig hét Ízben tartott ülésen tárgyalta a hatáskörébe vágó ügyeket. A fontosabbakról itt, mennyiben az alább következő szakaszok keretébe nem tartoznak, röviden megemlókszünk. 4. Ami az ifjúság egészségügyi viszonyait illeti, ezek Sopron kedvező földrajzi fekvésével, a városban uralkodó köztisztasággal, szóval a közegészség természeti feltételeivel s a hatósági és társadalmi tényezők intézkedéseinek üdvös hatásával állnak szoros kapcsolatban. Az osztrák és stájer bérezek tiszta erős levegőjének feleslegét a majdnem folyton uralkodó nyugati szél Sopronnak s környékének juttatja. Az erős légáramlat a gyenge szervezet ellenállási erejét próbára teszi ugyan, de a fertőző anyag lerakodásának meggátlásával, a köztisztaságnak legsikeresebb eszköze is. A városi hatóság s a lakosságnak túlnyomó része elismerésre méltó búzgóságot fejt ki a közegészségi viszonyok javítása érdekében. Köztudomású dolog, hogy hazánk nyugati határszéle s különösen városunk e tekintetben viszonylag kedvező eredményre hivatkozhatik. Hogy egy nagyrészt fejletlen korban levő ötödfélszáz főből álló tanuló ifjúság körében feldúlnak elő súlyosabb természetű betegségi esetek is, ezen senki sem csodálkozhatik. Fordúltak elő a végére siető tanévben is, miről a következő adatok tanúskodnak. A helybeli magánkórházban három intézetünk beteg növendékei számára rendelkezésre álló »deákszobában« nyolcz ifjú összesen 200 napon át gondos gyógykezelésben s teljes élelmezésben részesült, még pedig az e czélra szolgáló alapítvány jövedelméből, illetőleg az egyesület által fentartott »magán- betegápolda« terhére egészen díjtalanúl. Ez 600 K költséget igényelt. Tanintézetünk orvosa pedig enyhébb betegségi esetekben gymnasiumi tanulóknak 203, theol. hallgatóknak pedig 17 rendelvénynyel utalványozta ki a szükséges gyógyszereket, melyeket 251 K 77 fill, összegben az iskolai pénztár fedezett. 5. Az ifjúság erkölcsi s vallásos szellemének fejlesztése, valamint a nemzeti hazafias eszmének a fogékony ifjúi szívben való megszilárdítása egyike azon nemes feladatoknak, melyeknek megoldása, csakis az iskola és növendékei sajátos viszonyainak tekintetbevételével sikerülhet teljesen. Az erre vonatkozó intézkedések üdvös hatása azonban annál jobban érvényesül, minél tágabb körre terjednek ki. A közösség érzete kell, hogy az ifjakban mielőbb felébredjen s gondos ápolás útján fejlesztessék. Ezért fektetünk súlyt arra, hogy az egyházkerület soproni