Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnásium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1902

24 — Jókaiét kivéve — felülmúlja összes Írónkét s egy kis könyvtárt tesz ki. De munkásságában rendszert ne keressünk. A mi a hitélet ápolása, az erkölcsök jobbítása, a felvilágosodás terjesztése, a magyar irodalom meg­kedveltetésére alkalmasnak látszott neki, az fordításai révén mind át került a magyar irodalomba. Hosszas volna müveit mind felsorolni, hiszen számuk meghaladja a hetven kötetet, azért csak a nevezetesebbeket említem. Abból indulván ki, hogy az irodalom megkedveltetése végett mindenek előtt olvasni válót kell a közönségnek nyújtani, szerkeszti már 1798. és 1799-ik évre szóló Zsebbe való könyvét s megkezdi vele zsebkönyvirodalmunkat. Ezután is állandóan szándéka évenként vagy rövidebb időközökben megjelenő folyóiratot kiadni s e törekvésének eredménye az 1807-ben kiadott Hóra vagy szivreható apró románok ... a szép nemnek s azok barátainak. 1819 — 1820-ban kiadja négy kötetben a Helikoni Kedvtöltések-et, majd 1839, 1840, 1841. és 1844-ben öt kötetet Soproni Estvék czímen. Mind e müvekből, »hiányzott az időszaki szellem, a kor értelmi és érzelmi moz­♦ galmai s nemzeti ügyeink nem képviseltettek; eredeti czikk igen kevés bennök«, — mondja róluk Toldy Ferencz, úgy hogy irodalmi értékük is kevés vagy semmi Inkább a nagy közönség és a kevésbbé müveitek igénye lebegett szeme előtt, nem pedig a finomabb ízlésű, eredetit és absolut értéküt kívánó keveseké. Ezeknek inkább azokat az apróbb czikkeket szánta, a melyeket az Erdélyi Múzeumban, a Tudományos Gyűjteményben, a Sasban, a Felsőmagyarországi Minervában és a Kisfaludy Társaság Évlapjaiban bocsátott közre a német, angol és franczia irodalom ismertetése végett. A tanuló ifjúság számára készítette: Nevezetes Utazások Tárházát, Polyklet és Ifjabb Anacharsis utazását. Az elemi iskolák számára külön­féle kézikönyveket, hitsorsosai részére imádságos könyvet, lelkésztársai munkájának könnyítésére egyházi beszédeket ad ki. Elmondhatjuk, hogy az exact természet-tudományokat kivéve, minden tudományágban nyújtott valami olvasni valót és pedig lehetőleg könnyed modorban; mert nem annyira a tudományok művelésére, mint inkább népszerűsítésére törekszik; ez előtte a fődolog. És ebben látom én Kis jelentőségének egyik oldalát s Kazinczytól való eltérését, a ki Göthe szavaival azt tartott, hogy Werke des Geistes sind für Pöpl nicht da. Kis a magyar társadalom minden olvasni tudó rejtegének nyújtott valamit, kezdve a filozófiát kedvelőktől egészen azokig, a kiknél már a sötétség és a babona ellen kell küzdeni. Ez a nemes törekvés végig húzódik irói pályáján egészen a Soproni Estvékig, népszerűsítő munkássága utolsó bizonyságáig. Klasszikus Írónak, Ovidiusnak Metamorphosisát nyújtja

Next

/
Oldalképek
Tartalom