Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901
13 A folytonos hangokat két csoportra osztja: fúvókra (f, sz, s) és felhangzókra (v, z, zs), a szerint, a mint a fuvattól, vagy hangtól vannak áthatva. Fúvó hangjait ma zöngenólkülieknek, felhangzóit pedig zöngéseknek nevezzük. A némákat a lágyak (b, d, g) és kemények (p, t, k) szokásos csoportjára osztja. A mennyiben ezek képzésénél csak a fuvatot szerepelteti, osztályozása, bár nem alap nélküli, sőt megszokott és helyes, Riedl részéről megokolás nélkül marad. A h gégehangot, a melyet a torokhangok közé szoktak sorolni, természetesen nem tudja elhelyezni, mert e hang képzésekor a száj csak passiv szerepet játszik; tehát ennél sem a képzés módjáról, sem izülésről nem lehet szó. Ebben a rendszerben csak az egyszerit mássalhangzók foglaltatnak. A második főcsoportot az »elegyült mássalhangzók«, vagy mai nevükön: mássalhangzó diphtongusok képezik. Consonans diplnongus háromféle van: 1. aspiraták, 2. affricaták, 3. jésítettek. Közülök a magyar nyelvben csak az affricaták szerepelnek. E hangok egy explosivából és egy oly spiránsból állanak, mely a képzés helyére amannak teljesen megfelel. A két egyszerű hang egy hangegységbe olvad oly módon, hogy a spiráns hangot nem artikuláljuk határozottan; ez meg csak akkor történhetik, ha mindegyik hang ugyanabba a szótagba tartozik. így magyarázza elegyült mássalhangzóit Riedl; de úgy látszik, arra távolról sem gondol, hogy itt ugyanarról a hangtani jelenségről van szó, a melyről a vocalis diphton- gusoknál. Kitűnik ez már az elnevezésből; de még inkább abból, hogy a vocalis diphtongusokkal két különböző mássalhangzó összetételét állitja párhuzamba (83 1.); ezekkel az elegyült mássalhangzókkal pedig holmi elegyüit magánhangzókat (a, ö, ü, 82 1.), a melyeket élesen megkülönböztet a diphtongusoktól. Aff'ricata a magyarban négy van: cs. ds, ez, dz. Ez utóbbi Riedlnél hiányzik; ellenben a diphtongusokhoz sorolja a gy, ly, ny, ty hangokat. E hangokat t. i. jésitetteknek veszi, úgy fogván fel őket, hogy a d, g, l, n, t hangoknak y-vel összeolvadása utján keletkeznek. De hogy a gy, ly, ny, ty hangok a magyarban nem jésitett hangok, tehát nem is diphtongusok, hanem egyszerű palatálisok, annak több bizonyítékát találjuk Balassánál*.) Először is magyar szó kettős mássalhangzóval nem kezdődhetik, már pedig gy \e 1 és ny-nyel akárhány magyar szó kezdődik. Még érdekesebb és meggyőzőbb bizonyíték ennél az idézett helyen felhozott kísérlet. Ha p. o. a b hang képzésének a helyén elzárjuk a szájüreget s e zárt meghagyva az orrüreget nyitjuk meg, tisztán hall*) A phonetika elemei, 59-60 1, 88 1.
