Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900

minden reggel elmentek tisztelegni, sétájára, vagy a fórumra elkísérték s csak arra valók voltak, hogy jelenlétükkel s nagy számukkal a patronus fényét s tekintélyét emeljék. Ezért aztán rendesen a reggeli tisztelgés alkalmával patronusuk természetben, avagy pénzben kiosztotta köztük az aznapi élelemre valót — a sportulát. Midőn a nagy világháborúk után a római élet teljesen megváltozott, midőn a régi egyszerűség helyébe a gazdagoknál a fényűzés lépett, másfelöl meg a proletárok száma rendkívül megnövekedett, ezek kerülvén a munkát, mind többen és többen fordultak a gazdagok kegyéhez s lettek azok cliensei. Mivel pedig egy cliens több patronushoz is szegődhetett, a több helyről nyert sportula révén munka nélkül is megszerezhette szűkén a maga és családja napi élelmét. A gazdagokat viszont a csillogás vágya, hiúságuk ösztönözte, hogy a fórumon minél több cliens társaságában jelenjenek meg. Alig képzelhetünk azonban nagyobb ellentétet, mint amilyen volt a régi cliensek s ezek a köztársaság vége felé élő kapzsi és haszonleső plebejusok közt, kik a hatalmasok clienseinek mondották magukat, hogy a sportulában részük lehessen. A régi clientela benső családiassága, kegyelete teljesen hiányzott az ő viszonyukból s ez csak addig tartott, ameddig a sportula, miért a cliens római polgár létére mindent kénytelen volt tűrni, lenézést, gúnyt, megalázást még patronusának rabszolgája részéről is. Juvenalis s Martialis satiriái megkapó színekkel festik e cliensek csúszó-mászó aljasságát, nyomorúságos helyzetét s a gazdagok lelketlenségét.

A régi clientelának némely tulajdonságai még inkább fennmaradtak abban a viszonyban, mely egyes meghódított provincziák s a hódító római vezérek, vagy azok családjai közt létesült. így lettek a Marcellusok Sicilia patronusai, Cato Cyprusé stb. s feladatuk volt a cliens-tartományt a római igazságszolgáltatás fegyverével védelmezni a kormányzók, avagy mások erőszakoskodásai ellen. De a clientelának még ez az alakja is inkább hizel- gett az illető családok nagyravágyásának, mint használt a tartományoknak. Mert a római közélet ekkor már alapjában romlott volt s a helyes erkölcsi érzék eltompulását mutatta annak minden jelensége. Mindenütt a durva önzés megszámlálhatlan alakban, szülője a legkülömbözőbb gonoszságoknak. A politika a pártok öldöklő tusája, a kormányzás alig egyéb, mint a népek kizsákmányolása. Az igazságszolgáltatás az igazságtalanságok hosszú sorozata s a társadalmi együttélés a válogatott bűnök, nemtelen szenvedélyek hajszája. Mivé lehetett volna ily viszonyok között a régi clientela, ha nem szintén az önzésnek, az élösdi henyeségnek s aljas hízelgésnek azzá az intézményévé, amilyennek a köztársaság végén, s föképen a császárkorban látjuk.