Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900

mindenkor fegyvert fogni a patronusért még belső ellenség ellen is.*) Természetes viszonzása volt ez annak a védelemnek, melyet a patronus nyújtott clienseinek. Midőn még nem állam állammal, hanem csak család családdal, vagy legfellebb törzs törzszsel állott szemben, támadás, vagy megtámadtatás esetén bizonyára az volt előnyben s az lett hatalmasabb, mely legnépesebb volt, legtöbb clienssel rendelkezett. Midőn pedig már az állam védte meg a maga polgárait s azok családjait, a cliensek akkor is nagy hasznára voltak a patronusoknak, mert fegyvert kellett fogniok azok belső ellenségei, nevezetesen a plebs ellen is. Hogy a cliensek sokáig a patríciusokkal tartottak, ezeknek a plebs ellen folytatott küzdelmeiben, arra ázámtalan bizonyítékot találunk a történetíróknál.**) Ezenkívül a patríciusok clienseik csapatától kísérve mentek a háborúba, különösen a régebbi időben.***) Azt a híres hadjáratot, melyre a gens Fabia egyedül vállalkozott s melyben a Cremera pataknál mind elvesztek, bizonyára clienseik társaságában viselték Veji ellen.****)

Természetesen meg kellett védelmezniük a clienseknek patronusukat minden erőszak s bántalmazás ellen, bárhol fenyegette is azt efféle veszedelem. Talán ezért történt, hogy olyanok, kiknek okuk volt félni, akár- liova mentek, clienseikkel, vagy legalább is néhány cliensükkel együtt jelentek meg, mely körülmény később azután a tekintély és hatalom külső kifejezésévé lett a közvélemény szerint s egyúttal a patronus hiúságának kielégítésére is szolgált. Ebből a cliensek azon általános kötelessége származott, hogy urokat a fórumra el kellett kísérniük. Ez lett utóbb a clienseknek egyik föteendője, különösen akkor, mikor a régi erkölcsöket, a régi egyszerű életmódot a fényűzés s nagyzás váltotta fel.

A védelem mellett gondoskodnak kellett a clienseknek patronusukról az élet minden viszonyai között. Ha fogságba esett, a cliensek adták össze a szükséges váltságdíjat kiszabadítására. S ilyenkor nem volt szabad vagyonukat kímélni; hiszen mindenükkel uruk rendelkezett. De meg érdekükben is állott, hogy patronusuk minél előbb kiszabaduljon, hogy legyen aki őket képviselje, a törvény előtt s egyebütt védelmezze. Sőt mindent meg kellett tenniök hasonló esetben patronusuk fiának, vagy fiainak kiváltása, illetve megszabadítása végett is. »Oportebat ... ab hoste redimere, si quis aut ipsorum, aut ex liberis eorum captus fuisset. «*****)

*) Dion. VI. 47; VII. 19; IX. 15; X. 43.

**) Livius: II. 35, 8; 56, 3; 64, 2; III. 14, 4; Dion. VI. 45; IX. 41; XI. 22.

***) Dion. VII. 19; VI. 47; IX. 15; X. 43.

****) Livius II. 48—50 c.

*****) Dion. II. 10.