Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1898
Értesítés a jövő 18991900-iki tanévre vonatkozólag. a) A főgymnasiumban az iskolai év szeptember hó elsején kezdődik. A hó első 4 napján lesznek a beiratások, javító, pótló és felvételi vizsgálatok; szeptember 5-én pedig a főiskolai isteni tisztelet után a tanév ünnepélyes megnyitása s a törvények felolvasása. Későbbi felvétel csak a késedelem indokolásával, illetőleg a tanhatóság engedelmével történhetik meg. A kik a folyó tanévben elégtelen osztályzatot kaptak s szeptember havában javító vizsgát akarnak tenni, ezt junius hó végéig az igazgatóságnál bejelenteni tartoznak. Az egy tárgyból bukott tanulónak, — 1893. 30. t. ez. 11. §-a értelmében — a tanári kar, a két tárgyból bukottnak az egyházi főhatóság adhatja meg a javító vizsgálatra szóló engedélyt. Ki kettőnél több tárg\ ból bukott meg, az ily engedélyt egyáltalán nem nyerhet. A felvételnél okvetlenül szükséges, hogy a beiratkozni akaró tanuló hiteles bizonyitványnyal igazolja eddigi tanulmányait, aki pedig a megelőző tanévben nyilvános intézetbe beírva nem volt s vizsgát nem tett, szinte hitelesen igazolni tartozik, hogy hol töltötte a megelőző tanévet s miért szakította félbe tanulmányait. Az I-sö osztályba csak oly növendékek vétetnek fel, kik a 9-ik évet már betöltötték s arról, hogy a népiskola négy osztályát jó sikkerrel elvégezték bizonyítványt mutatnak fel, vagy felvételi vizsgával igazolják a megkivántató képzettséget.