Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1886
21 tőke és ennek a perköltségek levonása után járó 270 frtnyi időközi kamatja, összesen 1270 frt az igazgató kezeihez lefizettetett, mely összegből 1200 frt, mint Torkos Mária alapítvány tőkésit- tetett; az ösztöndíjak pedig a végrendelkező akarata értelmében már ez évben folyóvá tétettek. ■V m Adatok a tanoda történetéhez. A tanév, mint rendesen, szeptember hó 1-én kezdődött. A beiratkozás valamint a pót- illetőleg javító vizsgák az első három napon befejeztetvén, 4-én tartatott meg mélts. Káldy Gyula egyh. kerületi felügyelő, tek. Takács Dénes iskolai felügyelő és tek. Renner Gusztáv ur jelenlétében az ünnepélyes megnyitás áhitatos buzgólkodással, az iskolai törvények kihirdetésével s az igazgatónak az ifjúsághoz intézett szívélyes üdvözlő s buzdító szózatával, mely után az egyházkerületi felügyelő ur fenkölt lelkes szavakban inté a tanuló ifjúságot komoly, tudományos törekvésre, vallásos s hazafias kötelességeinek hü teljesítésére határozottan kijelentvén, hogy soha tűrni nem fogja, hogy intézetünkből oly ifjak kerüljenek ki, kik csak a szellemi proletárok számát szaporítsák; a tanári kart pedig bizalomteljes hangon kéri, hogy mint eddig úgy ezután is legyenek az ifjúságnak nem csak tanítói, hanem egyszersmind nevelői, atyái, s vállvetve oda törekedjenek, hogy tanodánk a tudományos haladásban más, tán kedvezőbb anyagi helyzetű testvérintézetek által se engedje magát tulszárnyaltatni. Nevezetesebb mozzanatul felemlítendő dr. Hauer Gyula ügyvéd urnák önként felajánlott azon szívessége, mely szerint az első félévben a theologusoknak a polgári jogban több órai előadásokat tartott, tekintettel különösen oly jogi kérdésekre s ügyletekre, melyekben némi tájékozottság, különösen falusi lelkészre nézve hívei érdekében is annyival inkább kívánatos, mivel ezek rendesen először is lelkészükhöz folyamodnak ily ügyekben is tanácsért. Dr. Stráner Károly orvos ur pedig a második félévben szíveskedett a theologusoknak az egészségtanból népszerű felolvasásokat tartani. A tanári kar, a mint szívesen fogadta a tisztelt uraknak önzetlen ajánlatát, úgy kötelességének érzi nyilvánosan is kifejezni őszinte köszönetét áldozatkészségükért s buzgó fáradozásukért. Nagys. dr. Németh Antal, győri tankerületi főigazgató ur, mint a nagym. vallás- és közoktatásügyi ministerium megbízottja a