Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1886

19 évben számittatik be, illetőleg visszafizettetik, ha a folyamodó az ingyenesek sorába vétetett fel. Az ujonczok és a csak „általános elégséges“ osztályzattal birók díjengedményre nem számíthatnak; az elégtelen osztályzattal birók pedig a tápint. határozatok s iskolai törvények értelmében az egész dij lefizetése mellett sem vétethetnek fel. Scheffer Károly, tapint, gondnok. VII. Jótevők. Hálás érzettel kell megemlékeznünk az előbbi rovatokban felsorolt szives adományokon kívül azon áldozatkészségről, melylyel jótettekben meg nem lankadó lelkes pártfogók s ügybarátok s az alma mater-ről kegyelettel megemlékező hálás növendékek az intézetnek felvirágoztatására s úgy anyagi mint szellemi érde­keinek s jólétének támogatására a lefolyt tanévben is nemeslelküen járulni kegyeskedtek. így méltóságos Káldy Gyula, egyházkerületi felügyelő ur a múlt évi kerületi gyűlés megnyitása alkalmával egyházi s iskolai czélokra szentelt egyéb adományokon kívül újonnan járult 200 frtnyi adománynyal a soproni lyceumi tanári nyugdíjalap gyarapítására. Ugyanazon gyűlésen főtisztelendő K a r s a y Sándor püspök ur jelentvén, hogy a hozzá küldött s általa takarékpénztárilag gyü- mölcsöztetett összegek kamataiból 500 frtot bocsát az egyházkerü­leti gyűlés rendelkezésére, ezen összeg a gyűlés által püspök ur ajánlatához képest a soproni tanári nyugdíjalaphoz utalványoz­tatok. Özvegy Gotthardt Károlyné asszonyság Pozsonyból a múlt évi érettségi vizsgák befejezése után 100 frtot küldött az igaz­gatósághoz a tanári nyugdíjalapra hálájának némi kifejezéséül azon hü gondozásért, melyben fia az intézetben éveken át részesült, Ostffy Pál, kir. kúriai biró ur ő méltósága a tanári nyug­díj intézetre tett külön alapítványát a lefolyt tanévben újonnan küldött 100 írttal növelte. T, dr. Schreiner Károly ügyvéd ur, egyúttal mint testvér- öcsse, dr. Schreiner Sándor ügyvéd ur megbízottja, f. évi márczius 15-én kelt következő levelet küldött az igazgatósághoz: „T. ez. Néhai édes atyánk, tek. Schreiner Gotfried János ügyvéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom