Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1876
XIII. Értesitvény a soproni evang. kerületi tanitóképezdéről az 1876—77-diki tanévben. I. Az inductiv tanmód alkalmazása a paedagogia s anyanyelv oktatásánál külföldi tanítóképző-intézetekben. ismertetés. Mióta kimondotta Baco, hogy csak annyi ismerettel bírunk, mennyi érzékeinken át lelkűnkbe lerakódott, mennyit a tapasztalat utján saját vizsgálódásunk folytán a ktll — s belvilág jelenségei körében gyűjtöttünk; mióta Baco egy uj bölcsészeti iránynak, a sensualismusnak, az empiris- musnak lón megalapítója: azóta alig Írtak a nevelésről munkát, a nélkül, bogy az uj irányból tanulságot ne vontak volna az oktatás számára is, hogy szót ne emeltek volna a szavak alap nélküli betaníttatása ellen, hogy ne sürgették volna a szemléltetésen alapuló d o 1 o g i s m erete t, hogy ne küzdöttek volna az inductiv tanmód mellett. Azonban — jóllehet az elmélet szokott a gyakorlatnak virága lenni — az ezelőtt harmadtél századdal kimondott elv esak napjainkban kezd az oktatás minden rétegében testté válni, csak ma kezdjük tantárgyaink egész sorát az iuductio szabályaihoz alkalmazni a felsőbb iskolákban úgy, mint az elemiekben; de csak kezdjük, különösen a felsőbb iskolákban, hol megszoktuk a módszertani eljárásokat kisebb fontosságuaknak tekinteni, mint a népiskolákban Azonban van e megszokásnak alapja. A fejletlen lélek sokkal inkább megkívánja a tantárgy szigorú metbodikai feldolgozását s igy alanyivá tételét, mint a fejlettebb, s mig a népiskolában a gyermek természetének meg nem felelő tanmóddal többet ártunk ne int használunk, addig a középtanodában helytelen tanmód mellett is sokra mehet a tanár, ha alaposan birja a tárgyat s azt lelkiismeretesen és kitartó szorgalommal adja elő. Hogy áll a dolog a tanítóképző-intézettel? középtanoda az, vagy népiskola? Az is, meg ez is. Középtanoda a növendékek fejlettségénél, népiskola saját céljánál fogva, s ha mint olyan ki is húzhatná magát a methodika szigora alól, mint ilyennek kötelessége tantárgyait a legkisebb részletekig oly módszertani szabályok szerint dolgozni fel, minőket a népiskola fejletlen elméi követelnek. A tanitóképző-intézet és a népiskola között csak a tananyag mennyiségére nézve lebet különbség, de nem az előadás minőségére nézve. Azért a tanítóképző tanár előtt épen oly szent a gyermek természetének leginkább megfelelő tapasztalati, szemléltető, inductiv tanmód, mint a néptanító előtt. Hogy e tanmód a paedagogia s anyanyelv oktatásánál a külföld jelesebb tanítóképző- intézeteiben mikép emelkedik érvényre, arra nézve akarok néhány adattal szolgálni. A paedagogíáuak hármas feladata van: a) kijelelni a nevelés célját, b) bemutatni a nevelendő személyt, c) eszközöket szolgáltatni a nevelés munkájához. A két első képezi a paedagogia elméleti oldalát, melylyel az az erkölcstanon s lélektanon nyugszik; a harmadik a gyakorlati, a művészeti oldalt, melylyel az részben a logikára s nyelvismeretre támaszkodik, de leginkább a nevelői tapintatra reflektál. Hogyan állítják tehát külföldön e hármas cél szolgálatába az inductiot? A porosz seminariu- mok s Zttrich-kanton tanítóképző-intézete (Küsnachtban) a paedagogia tárgyalását a nevelés történelmével kezdik meg, de nem törekesznok pragmatikai előadásra, hanem oly eleven képek összeállítására, melyekről leolvashassa a tanítójelölt, hogy időnként mit tekintettek a nevelés céljául, mint
