Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1873

15 VIiI+ Tápintézet, Az év kezdetén 224 ifjú volt a tápintézeti jótéteményben részes. Évközben 6 vétetett fel, 20 pedig kilépett. Ingyenes volt 15 ifjú; 12 ftnyi dij mellett 24; 18 ftuyi díjért 24; 24 ftnyi díjért 24­30 ftért 24; a többiek a 36 ftból álló egész díjt fizették. Különösen a jelenlegi roppant drágaságban tűnik ki e jótékony intézet nagysága; midőn még az egész dijas sem fizette be az általa elfogyasz­tott kenyér és bus árát. Ez év folytán is, mint már hosszú évek során, ebéd- és vacsorában ré­szeltetett a tápint. ifjúság. Ez idén is hálás köszönettel adok számot a hozzám befolyt kegyadómányokról. Első helyen áll ismét a supplicatió által eredményezett összeg: 1003 tt. 93 kr. — N. t. Sass János, csöngei tanító ur még tavaira a programúi kinyomatása után adott 2 ftot. úgy szinte a tót-kereszturi gyűl. 2 ftot; mely két összegről már a múlt évben adtam számot. Ez idén pedig: A dunántúli gyámintézet bizott­mánya 29 ft 98 kr. — A kőszegi ev. gyülekezeti gyámintézet 10 ftot. — A ruszti ev. gyülekezet 15 irtot. — A kaboldi ev. gyűl. 5 ftot. — A puczinczi ev. gyűl. 5 ftot. — A bűki ev. gyűl. 6 ftot. — A tótkereszturi gyűl. 5 ftot. — A rév komáromi gyűl. némely hívei 7 ft 60. kr, — Nt. Smid Mihály fehér-kom. esperes ur 2 ftot. — Nt Németh Károly sz.-fehérvár lelkész ur 2 ftot. — Nt. Manhardt Mih. ruszti lelkész ur 3 ft. — Nt. Spannagl József bulkeszi lelkész ur 3 ftot. Pór-Magasi Horváth István ur 40 kr. — Tek. Ivány Samu özvegy asszonyság 5 ftot. — Tek. Mayer Károly ur Győrből 2 ftot, — Nt. Lipóth Mih. mogyorósdi lelkész ur 65 krt. —• Nt. Kund Samu lelkész és esperes prtrnk ur 58 krt. — A beiedi gyűl. 1 ft. 20 krt. — Tek. szalóki Szakonyi István ur 10 ftot. — Tek. Jugovics Lázár ur 200 ftnyi alapítványának kamatjait 10 fetal. — Tek. Laschober Mátyás ügyvéd ur 4 ftot. _ N. t. Sass J ános csöngei tanító ur ezen évre is 1 ftot. — Különösen megemlítendő néh. Benkő Sám. várpalotai lakos végrend. hagyománya 200 fttal, mely alapitványkép, és ennek kamatjai 15 fetal a folyó kiadásokra be­szolgáltatott. — T. Kiss Lajos s. lelkész ur a bobai ev. gyülekezetben gyűjtést rendezett, melynek eredményéül befolyt 1 ft. 30 kr. kész pénozben, f mérő bab, t. Porkoláb Mihály körjegyző ur részéről 1 m. burg. úgy szinte t. Király István közbirtokos nr részéről 1 m. burg. — Azonkívül termesztményekben még következő kegyadományok folytak be : Tek. r. laki Pfeifer Samu ur részéről i m. bab. — T. büki Mesterházy István ur részéről \ m. bab. — A medgyesi gyűl. részéről egy mérő búza fejében 15 mérő burg. 7 mérő répa; 90 fej káposzta, 3 m. bab. — Tek. Radó L. ur részéről R. Lakról 5 m. bab s 3 zsák káp. — Harka részéről 3 zsák burg. 2 zsák répa. — A locsmándi gyűl. részéről 2| m. búza. — A nemes-kéri gyűl. ^ m. bab. Tek. Rupprecht János ur, ezukorgyár tulajdonos Sopronban karácsonkor 1 mázsa disznópe­csenyével és ugysziníe junius 6-án két borjúval; tekintetes Rupprecht Lajos, főföldbirtokos ur apríl 19-én és Pünkösdkor két két kövér birkával kedveskedtek.— Tek. Ajkay Dániel R.-Lakról Béla fia magánvizs­gájának sikeres letételének emlékére 25 ftot a tápintézeti tanulók megvendégelésére. Sopron városa ns. tanácsa ez évben is 6 öl kemény hasábfát utalványozott váltságdíj nélkül. Ezen elősorolt kegyadományokért az intézet s a szegény tanuló ifjak nevében hálás köszö- uetemet kifejezvén, egyúttal bátor vagyok jövendőre is a tanügy buzgó pártolói figyelmét ezen intézet javára kikérni.— Az egész tapint, díj jövőre is 36 írt. leend, az ebéd és vacsoráért.—Valamely kisebb díjérti felvétel a helybeli ns. presbyterium részéről történik. Az erre vonatkozó folyamodványok Sept. 1— 8di- ka közt a gondnok kezeihez átszolgáltatandók, minthogy későbbi folyamodványok tekintetbe nem vé­tethetnek. A tápiníézeti díj félévenkint a tápiut, gondnok nál előre fizetendő be. BOPRON, Junius hó 5-én 1874. Scheffer Károly, tápint. gondnok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom