Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1865

13 ra megemlékezett más szegény sorsú tanulókról is 20 ft. bocsátván az igazgatóság rendelkezésére két- jeles evangy. tanuló ifjú közt egyenlő részbeni kiosztás végett. Még a tanév elején a képezdét is meg­örvendeztette 40ftnyr küldeményuyel. Tek. Ostify István ur egy aranyat adott által az ifjúsági magyar önképző társaság elnökének a társaság által legsikerültebbnek elismert örömünnepi munka díjazására. Tek. Radó Ignácz ur három szegény tanuló helyett fizette be a tandíjat az iskolai pénztárba Tiszt. Spannagel Jós. bulkeszi lelkész ur a tápintézetre küldött 5 fton kivül ez évben is küldött szegény tanulók közti kiosztás végett öt magyar uj szövetséget és egy o. é. ftot, mely utóbbit Brocsko Lajos, 4-dik oszt. tanuló árvának adott át az igazgatóság. T. ez. Greilinger Férd. ur ez idén is szokott szívességgel ajánlkozott az igazgatóság által kijelelendő három tanulónak az uszodába ingyen való felvételre. T. Bergmann, Emresz, Filiczky, s Haubner urak ez idén is szives készséggel ingyen nyújtottak beteg szegény tanulóknak orvosi segélyt. VII. A tanoda történetére vonatkozó jegyzetek. Ha a növendékek számának folytonos növekedése némi tekintetben egyik mérvéül tekinthető az illető tanoda életrevalóságának és sikeres működésének, a mennyiben ezen növekedés tanúságot tesz a szülőknek a! ár saját tapasztalásukon, akár illetékes tekintélyek kedvező nyilatkozatán alapuló azon bi­zalmáról, melynél fogva rá bízzák az illető intézetre szeretteinek szellemi kiképeztetését; akkor a kö­zönség részéről nyilvánuló ezen közbizalomnak ez évben is teljes okuk van örvendeniük a tanári kar­ral együtt mind azoknak, kik az intézetnek anyagi és szellemi virágzását szivükön hordozzák. Mert ámbár intézetünk nem nyújthat növendékeinek annyi kedvezményt tápintézeti, díjpénzi s egyéb segély­zésekben, mint e részben nálánál szerencsésebb helyzetű több más testvérintézet, s ámbár a tanári kar a szülök s gyermekek iránti kötelességérzetböl egész őszinteséggel más életpályára szokta utasítani az oly növendékeket, kikre nézve az a meggyőződése, hogy a tudományos pályán czélt tévesztenének ; mindazáltal az ifjúság száma ezen tanévben is tetemes gyarapodást mutat. Összesen 414 tanuló volt beirva az inté­zet anyakönyvébe, bele nem számítva a kópezdei növendékeket s nehány magány tanulót, kik vizsgát tettek, a nélkül, hogy az intézet növendékei sorába beíratták volna magukat. Ez előtt öt évvel 293, tiz évvel ezelőtt 250 ; 185%-ban pedig, midőn az intézet uj szervezete életbe léptettetett, mind össze csak 173-ra ment a növendékek száma, bele tudva a még akkor el nem különített képezdei növen­dékeket is. Az idei létszámot a tanoda múltjában csak az 182%-diki tanév közeliti meg, a midőn 408 tanuló látogatta az intézetet. Hogy mennyire felel meg a tanoda általában, s felelt meg ez évben is nagy feladatának, mennyiben sikerült növendékeiben nem csak tudományos törekvést ébreszteni s éleszteni, hanem egész szellemű életüknek összhangzatos fejlődését oly irányban vezetni, melynél fogva egykoron tudományos képzettséggel tiszta és szilárd jellemet párosítva működhessenek akár a polgári, akár az egyházi élet mezején — annak megítélését nyugodtan bizhatja a tanári kar illetékes elfogulatlan birák Ítéletére, kik­nek ez ügyben netán teendő barátságos figyelmeztetéseit s észrevételeit szives köszönettel veendi az igazgatóság. A tanárikar legalább azon öntudattal tekinthet vissza ez évi működésére is, hogy teljes buz- gósággal törekedett azon, miszerint lelki sáfárkodásában hűségesnek találtassák, de egy úttal azon édes

Next

/
Oldalképek
Tartalom