Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1862

IS tanuló szegény ifjaknak, kik tehetség, szorgalom s erkölesiség tekintetében különösen kitüntetik magu­kat s ennél fogva reményt nyújtanak, hogy tanulási pályájuk bevégezte után kitűnő, hasznos tagjai le- endenek hazánknak s egyházunknak; és pedig két dijpénz, egyenként 20 forintjával, két algymnasiumi, kettő, egyenként 25 írtjával, két fögymnasiumi tanulónak, a hátralék pedig a theologiai vagy jogi tudo­mányok valamelyik kitűnő hallgatójának osztattassék ki. A tápintézeti tőkealap gyarapítására300 c.ítot. alapítványoztak magyar úrbéri kötelez­vényekben. 6. Minél fontosabb szerep jutott az újabb korban a természeti tudományoknak, s minél álta­lánosabban el van ismerve, hogy az azokbani otthonosság egyik nélkülözhetetlen kelléke azon általános mű­veltségnek, melyre a gymnasiumnak a maga növendékeit vezetnie kell, annál sajnosabban éreztük phy- sikai múzeumunknak a tudomány sikeres előadására szükséges szerekben való szegénységét. Eddig egyes jól- tevök kegyességéből nyert szereken kívül, csak csekélység volt, mit időről időre természettani szertárunk gya­rapítására tehettünk. Ugyan azért a tanári kar egész készséggel nyújtott segédkezet a 8-dik osztály­beli ifjak kebelében támadt azon eszme valósítására, melynél fogva magok fordultak az egybázkerület- beli gyülekezetekhez s a tanulóifjúság egyes pártfogóihoz azon kérelemmel, hogy a természettani mú­zeum felszerelésére kegyes adományok által járulni szíveskednének. Az ifjúság szép reményében nem csalódott. A szétküldött nyugtákért begyült összeget az ifjúság részéről megbízott pénztárnok, R a d ó Kálmán tanuló ifjú átadta az igazgatóságnak, s ezen összegen szereztettek a III. sz. alatt megjelölt szerek. A kegyes adakozók nevei a következendők: Gróf Széchenyi János ur 20 ft., Gróf Széchenyi Pál urő ft., Rupprecht Já­nos ur 3 ft, V u k a n i c h V i k t o r ur 5 ft., Forster Jós. ur 3 ft., S k i t a M i h. ur 5 ft., Lenk Samu ur 5 ft., Nagys. Horváthné asszonyság 2 ft., Nérei Ant. ur 2 ft., Rupprecht Jós. ur 2 ft., BrauD Férd. ur 2 ft., M ü 11 n e r M á t y. ig. tr. 2 ft., A r t n er J á n. ur 1 ft., Schindler Vilm, ur 1 ft., Bergmann Frid. Dr. ur 1 ft.., Szabó Jós. ur 50 kr., Gr. Csáky Kár. ur 25 kr., Jehring Kár. ur Podluzsányból küldött 5 ft.; Mező Dan. tapolczafői ref. lelkész ur 1 ft., összesen .......................................................................................................................................69 ft. 75 kr. A z egyházkerületi gyülekezetekben adakoztak eddig: a Bal fi gyülekezet . . . . . .........................................................................'2 „ 25 „ a Csávái gy. (Gradt János esp. ur 50 kr. Gradt Gyula s Ernő egyenként 25 kr.) . 1 f _ a H arkai gy. (Petz Ernő leik. ur 1 ft., Neuberger Samu tanitó ur 50 kr.) . . 1 „ 50 „ a Kaboldi gy. (Unger János, leik., Pauer Teoph. s Pauer Pál urak egyenként 1 ft. Ebner Sam. tan., Pauer J. Besenhofer Mih., Tremmel Ján., urak egyenk. 25 ki\) 4 „ __ f a L o c s m á n d i gy.....................................................................................................................10 „ — ,f a M e d g y e s i gy. 2 , 25 „ a Petöfalvi gy. (Atzendorfer Ján. leik.) . , ........................................................ S „ __ ,, a Befedi gy. (Matisz Samu leik., Matisz Albert s Matisz Káról urak egyenk. 1 ft. Kalmár Sándor, Szalai Jós., Molnár Lászl., Székely Pál, Ágoston Jós., Zon- gor Gábor urak egyenként 50 kr., Buti László, Matisz Mih. s Német Mih. urak egyenk.) 25 kr.)..........................................................................................6 , 75 , a Büki gy. (Radó Dán. ur 5 ft, Jánosa Lajos, Berzsenyi Gyük, Baranyai Mih., Zon- gor End., Guoth Ign. urak egyenk. 1 ft, Berzsenyi Gizela s Ágoston Anna asz- szonyságok, Balogh Ján., Gyurátz Pál, Kajtár Ján. urak egyenk. 50 kr.; Ágoston Anna assz., Koczor Pál, Gyurátz János, Tamaska Sánd. egyenk. 25 kr.)....................................................................................................................13 * 50 , Lapösszeg 114 ft. — kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom