Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1859

I.

Quintus Horatius Flaccus

levele (II. könyv. 1 levél.)

Augustusihoz. 1 )

Midőn egymagádra olly sok és fontos teendő nehezedik, az olasz államot fegyverrel véded, erkölcsben díszíted törvénnyel javítod: Caesar vétenék a köz jó ellen, ha idődet valami hosszabb munkával tőled elfognám.

Romulus és Liber atyának, Castorral Polluxnak-rendkivüli tetteik után istenesitetvén, mig a földet művelik az embert nemesítik, vad háborúkat csendesitnek telkeket jelelnek ki, városokat alapítnak, zokon esett, hogy a reménylett hála érdemeiknek nem felel meg.

Ki az átkos hydrát öszvezuzta és végzetes küzdelmével az elhirhedt szörnyeket letiporta, azt tapasztald, hogy az irigység magát csak a halálban adja meg.

Mivel égető a fény, melly a gyengébb képességre súlyosodik. A derék holta után kedves.

De néked még éltedben megadjuk a kész tiszteletet, oltárokat állítunk, melyekre a te nevedben esküszünk vallomást tévén, hogy illyesmi nem volt, s nem is lesz soha.

Hanem a te néped ezen egyben bölcs és igazságos — minthogy tenmagadat vezéreinknél és a’ görögöknél többre becsül, egyéb dolgok megítélésében hasonlóképen nem jár el, és mindent, hacsak rég el nem holt, és élet korát bé nem végezte, megvet és gyűlöl,

Annyira imádja a’ régit, hogy — a’ kihágni tiltó táblákról, mellyeket a’ tiz férfiú szentesített, a’ királyoknak akár a’ gábiiakkal, akár az edzett sabinokkal méltányos feltétek mellett kötött szövetségeiről, a’ főpapok okmányairól, a jóslók mondatairól azt állítja, hogy azokat a múzsák az albai hegyen adták ki.

Minthogy a’ görögök legrégibb munkái a’ lehető legtökélyesebbek, a rómaiakat is ugyan azon egy mérlegbe vetjük: egy szót se többet, mintha az olajbogyó magva, és a dió héja nem volna kemény. 2.)

E szerint elértük a’ tökély legfőbb fokát, müvésziebben rajzolunk, sőt éneklünk is — és küzdünk az ügyes achivoknál.

Ha az idő a’ költeményeket is úgy meg nemesíti, mint a bort, szeretném tudni, hány év adja meg a szellemi munkának a becset és értéket.

Vajon azon iró, ki ezelőtt száz évvel múlt ki, a’ tökélyes és régi, vagy az ócska és újak közé számítandó e?

Vessen véget minden vitának egy meghatározott szám.

„Régi és jeles, ki száz évet tölt bé.“

Hát az, a ki egy hóval előbb vagy egy évvel holt meg, kik közé számítandó? A régi költők vagy azok közé, kiket mind a jelen mind az utókor elvet.

„Hisz azt egész becsülettel a’ régiek közé számíthatjuk, ki akár egy rövid hóval, akár egy évvel fiatalabb “ m

Felhasználom az engedményt, és mint a’ lófarkot szálonkint tépem *) egyre másra egy egy évet elvé- szek, mig végre, mint a lassan öszve omló rakás 4) az álokoskodás által kijátszatva öszve dűl az, a’ ki a naptárokat nézi, a jelest az évek után mérlegeli, és mást nem csudái, csak a mit Libilina szentesített meg.