Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
5 dőpontjától kiindulva, csak hamar a véghatárhoz jutunk, hol ez áll felírva: eddig, és nem tovább! — S a szépet hol leljük fel egész teljességében? A mit e néven nevezünk, mind az teljes hijányokkal s csak múlékony szépség, mellyen az idők mindent megemésztő foga gyakorolja hatalmát — És a jó? — vallyon hol lessz valósággá? Hányszor nem kell fájlalnunk, hogy legszebb feltételeink csak jámbor óhajtások maradnak, s a legmagasztaltabb tetteknek ha rugóit visgáljuk, melly sokat vesztenek azok dicsöségökböl! — Hol van tehát az igaz, szép és jó egész teljességében? A világ iránt elfogult érzelem híjában keresi ezeket. Csak a földieken túl emelkedő szellem leli azokat fel, s egyedül az Istennél, kiben minden valódi igaz, szép és jó öszponto- sítva van. Azon ismeretek, mellyekkel bírunk s mellyeket még megszerezhetni reményiünk, csak egyes sugarai azon hozzáférhetetlen világosságnak, melly ötét körülveszi; a mi szivünket szépsége által elbájolja, az csak az ő örök dicsőségének visszasugárzása, s a mi jót találunk, a mi nagysága által tiszteletre ragad bennünket, csak egy gyenge képmássá az ö szentségének, az ö igazságának s határtalan szeretetének. — Azért az ifjúi kedélyt úgy kell irányozni, hogy mind az által, a mit az életben mint igazat szépet és jót megismertetünk vele, a legfelsőbbhez vezettessék, s lelke a látható, hijányos és múlékony világi dolgokon fellyül a láthatatlanhoz, a tökéleteshez s örökké megmaradandóhoz emelkedjék: hogy istenérzettel teljék-el. S csak az illy vallásos kedély az, a mi főkép ékesíti az ifjút. A sz. irás két ifjúról, Józsefről és Dánielről, kiket különösen kitüntet, szebb dicséretet nem tud mondoni, mint, hogy az Elohim lakozott ö bennük, az Istenség szelleme; s azon Isteni, kiben emberi természetünk megdicsőittetett, a sz. lélektől fogamta- tott, s általa az atya egyszülöttévé avattatott. Ez az, a mit az ifjúság jó geniusának nevezünk, a mi ötét az élet sikámlós ösvényein ezer botlásoktól megoltalmazza, a mi az ifjúi kor késértetei közt vele ezt mondatja: mimódon mívelnék illy gonoszságot, vétkezvén az én Istenem ellen? — Ez az, a mi neki később mint férfiúnak olly jellemszilárdságot kölcsönöz, hogy attól, a mit igaznak s jónak, s az Isten akaratjával megegyezőnek lenni elismert, semmiféle körülmények által el nem engedi magát tántoríttatni. „Mert kik Isten leikétől vezettetnek, azok Isten fiai." Szükség e vallyon ismételnem, mikép tanintézetünk csak akkor fog rendeltetésének igazán megfelelni, ha illy jellemeket képez? Azért ti atyái egyházunknak, kiket az isteni gondviselés ezen iskolánk kormányzásával megbizott, szent kötelességteknek ismerjétek a felöl gondoskodni, hogy ez mindenkor a szentlélek temploma legyen. Őrködjetek híven azon szellemi irány fölött, mellynek ezen szentélyben uralkodni kell; ne engedjétek meg soha, hogy itt valaha szemtelen elvek, sima erkölcsök, ferde ízlés, a szolgaiság lelke kapjanak lábra, bár melly szép nevekkel ékesítse, s bár mennyire pártolja is azokat a kor divatozó szelleme; ne engedjétek meg, hogy itt valaha a vallás gúny tárgyává alacsonyítassék, — sőt azon legyetek, hogy századunk ezen divatszellemének, melly a míveltséget a külső simaságban keresi, s a felvilágosodottsá- got a vallástalansággal ugyanazonosítja, iskolánk erélyesen ellene törekedjék. Ezzel tartoztok anyaszent- egyházunknak, melly benneteket legfőbb kincsének őréivé tett; tartoztok az utókornak, melly tőletek vallásos jellemű férfiakat követel. Azért jól meggondoljátok, kikre bízzátok az ifjúságnak, az utókor, az anyaszentegyház ezen reményeinek nevelését ezen iskolában. Ne mellékes érdekek vezéreljenek benneteket azok kiszemélésében, ne az egyéniség kültetszösége, ne is csupán a tudományos képzettség, hanem a kipróbált tiszta jellem, a vallásos ihlettség legyen a próbakő, melly őket előttetek képesítse a nevelői hivatalra. Mert a nevelő csak azt olthatja az ifjúi kebelbe, a mi saját lelkében él. A ki nem Isten leikétől vezéreltetik, az nem termett nevelőnek. „Azért megpróbáljátok a lelkeket, ha Istentől vagynak-e.“ — Es ti, kik velem együtt azon nagy felelősség terhét viselitek vállaitokon, mint az ifjúság nevelői az utókor boldogságának megalapítására közreműködni: szent legyen előttetek az ifjúi lélek! „Az Isten legfőbb angyalai ezeknek szolgái s nemtői,“ azt mondja a Megváltó, „kik a mennyországban mindenkor szemlélik az atya orczáját. Jaj annak , a ki ezek közül egyet megbotránkoztat!“ — S mit könnyebb megbotránkoztatni és tévutakra vezetni, mint az elfogulatlan ifjúi lelket, mellyben nem annyira az értelem , mint a képzelet működik, melly minden eleibe tartott képet élénkén megragad, s abból magának alakokat eszményképeket formál, — mellyre nézve ennélfogva minden meggondolatlanul odavetett szó, minden könyelmüen
