Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
20 ha gyenge szivetekben a szenvedély és aljasság férgének, mely az életvirágnak gyökerét korán el szokta rágni, helyt nem adtok. Es ekkor a ti szüléitek, kik könnyek és fájdalom között bocsátottak el benneteket szerető kebleikről, kik magokat bennetek megörökíteni akarják, a rátok fordított gondot, fáradalmat és fájdalmat elfeledve az öröm elragadtatásában és a legnagyobb boldogság érzetében, a világ előtt büszkén azt fogják mondani: a mi gyermekeink jók. Titeket pedig szülök! kiknek e név oly édesen esik, fog-e titeket ezen emlékünnepély hidegen hagyni, ha megfontoljátok, hogy a tanoda azon hid, mely gyermekeiteket a családi körből az életbe vezeti, hogy a családban a gyermek szerettetik, mivel gyermek, de hogy a világban a szeretetre és becsülésre öt csak a miveltség által szerzett képesség érdemesíti, és hogy ezen képességet gyermekeitek számára az iskola eszközli. Ez ünnepély az iskola fontosságánál fogva a szülői kebelt hidegen nem hagyhatja. Ezen emlékezetes nap azonban, szeretett tiszttársak ! bennünket is kötelességeink komolyságára figyelmeztet s azoknak egész terjedelmét elevenen tünteti fel képzeletünkben. De mi meg fogjuk érteni az emlékek figyelmeztető szózatát, mi elődeink buzgóságától ihletve a szülői szeretetnek drága kincsét a ránk bízott ifjúságot szeretettel és komolysággal fogjuk vezérelni a lelki üdv czélpontja felé ; mi a protestáns egyház elveit megtagadni soha nem fogjuk, mi, hogy a haza, ezen közös anyánk iránti tartozásunkat lerójuk s a részvétlenség és közönyösség bűnébe ne essünk, a magyar nemzetiségnek tehetségünk szerint hűséges ápolói leszünk, tisztelve e mellett minden nemzetiséget; mi a gondolat és erény igazságának útjairól letérni soha nem fogunk; mert él kebelünben azon hit, hogy csak az igazság tesz bennünket szabadokká. És ha mi e feladat megoldásában már csak állhatatos törekvést és hülni nem tudó buzgóságot fejtünk ki; akkor pályánkon gazdagon leszünk megjutalmazva a világ biralma, életünk utolsó perezében pedig lelkiismeretünk azon vigasztaló szózata által: nem híjában éltünk. Titeket pedig t. h. szüléket és nem szüléket nem fog-e ezen ünnepélyes és ritka nap, melyben annyi dicső émlék merül fel, tanodánk iránti szeretetre, a tudományok pártolására és a szellemi világosságért lelkes áldozattételre felbuzditani? Jusson eszünkbe őseink hitbuzgósága és áldozatszeretete, jussanak eszünkbe üldöztetéseik és kitartásuk, jussanak eszünkbe tanodáink megmentéséért kiállott szenvedéseik, ne feledjük a szellemi világosságnak üdvös hatását, ne feledjük, hogy nekünk protestánsoknak minden támaszunk csak magunkban van és e mai nap oly nemes tettek szülőjévé válhatik, melyeknek koszorúját utódaink hálás kézzel fogják megkötni. És ha a f. t. egyházkerület és az egyesek oly pártolása, mely intézetünk teljes virágzásához okvetlen föltétel, a tanárok havatalukbani buzgóságával és a szeplőtelen igazság utjáni háladásaikkal összeforrj: akkor t. h. legyen tanodánk sorsa bármily viszontagságos, legyen története bármily végzetteljes, lesz tanodánknak egy kincse, mely minden sors minden változás hatalmán győzedelmeskedve változhatatlanul megmarad, s ezen kincs a jó szellem, melly az Istentől áldásképen azokra száll, kik igazságának országában tiszta szívvel s kitartó buzgó sággal munkálkodnak. Döiüitü’í vszlty £.
