Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1854
6 Egészen közönyös az, hogy kívülről, vagy belülről határoztatunk e meg. Mind a két esetben meg van a szenvedőlegesség tényezője. Az érzőnek visszahatása abban áll, hogy az érzett tárgyat ön- cselekvőleg fölveszi. Minden érzésben közös az, hogy mindegyik a dolgok formáit anyag nélkül veszi fel, mint viasz a pecsétnyomónak csak jegyét, de nem az érczet. Aristoteles ezen egyszerű összehasonlítása is félreértéseket szült. Semmi mást nem akart általa mondani, mint azt, hogy a lélek a formát veszi fel, de nem azt, mintha a lélek nem volna egyéb, mint olly szenvedő hely, hol a tárgyak alakjai csak lenyomatnak. Sőt inkább szerinte a lélek nem csak szenvedő felvétel; hanem működés is, mert a külső testnek formáját átváltoztatja és sajátjává teszi. Az ember az érzés fokozatán is egészen más mint az állat. Az érzés ismeretünk birtokává lesz. Hogy az érzés erőt ne vegyen rajtunk a kellemes érzést mérsékeljük, a kellemetlent enyhítjük. De ez csak a gondolkodás által történik. Azon erő tehát, melly által az ember az érzésben is más mint az állat, a gondolkodás. A miveletlen ember igenis a gyakorlati érzéstől jobban függ mint a miveit, A miveletlen ember sírása, nevetése másképen nyilatkozik mint a mivelté! Az öt érzékről Aristoteles nem csak terjedelmesen szól, hanem azokat az észrevételnek a négy elemhezi viszonyából igyekszik le is származtatni, p. o. látást a vizből, hallást a levegőből. Ez igenis ki nem elégítő törekvés, de az rejlik benne, hogy mindegyiknek saját működési körét akarta kijelelni. Az érzésből ered a képzelő erő, (tpuvrarríct imaginatio) melly a léleknek mozgása valódi észrevétel által előidézve, tehát a szemléletnek egy utóhatása. A képzelő erő tehetségünkben áll, mert tetszésünk szerint alkothatunk magunknak képeket és olly jegyeket mellyek az emlékező tehetséget segitik. A képzelő erő működik az éberség és álom állapotában. Arist, szerint az álom is a képzelő erőnek csak egy sajátságos neme. A kérdés azonban épen ezen sajátság. E tételekben a képzelő erőnek szabad működése van kifejezve s e szabad működést Arist, kiemelte viszonyban az érzéshez is. A képzelő erő kapcsolatban valamely észrevétel származásának öntudatával, az emlékező tehetség (/^vujixuj). Ez által az érzéki hatás megmarad lelkűnkben. Az emlékező tehetség a gondolkodás működése által előidézve, — a visszaemlékezés (cLvd^v^cris reminiscentia). Ez csak az embert illeti, mivel csak neki van akarata. A képzelő erőből származik a kívánság is, melly az önkényes mozgásnak alapja, mert mi a kívánságot mozgásba hozza, az mindig a kívánatosnak szemlélete, vagy képzelete. Ignoti nulla Cupido. Aristoteles szerint a lélek azon fokához tartoznak mind ezen működések, mellyekkel az állat is bir. De az emberben a tápláló és érző lélekhez járul egy harmadik tényező, az ész, vagy gondolkodás (vovg)• Ez lényegénél fogva rokon az istenivel, de formája egyéni létei. Aristoteles- nek ezen tana nem ellenkezik keresztény képzeteinkkel. Nem azért hozom ezt fel, mintha Aristo- telesnél kellene a keresztény elveket keresni. Ez nem lehet azon oknál fogva, minthogy Aristoteles philosophiája korábbi, s a kereszténység Aristoteles philosophiájának nem előzménye. Csak a kettőnek megegyezőségét akarom kiemelni, hogy mindjárt tisztában legyünk, miszerint a felhozott pontban, ha azt vallási szempontból is tekinljük, semmi botrányos nincs. Az ész, igy szól továbbá Aristoteles, egyszerű, nincs összevegyitve, szabad minden anyagtól, mert csak mint illyen képes a tárgyakat meghódítani. Az ész nem csak a tárgyak léteiét ismeri meg, hanem azok lényegét is. Aristoteles tehát máskép gondolkodik mint Kant s helyesen. Az ész szenvedés nélküli, gondolkodása csak kifejlése azon tartalomnak, melly benne eredetileg létezik. Az ész tehát ezek által lényegesen különbözik az érzéstől. Aristoteles modora általában az, hogy midőn a léleknek valamelyik működését fölveszi, azt nem csak magában véve írja le, hanem össze is hasonlítja a vele legrokonabb
