Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1854

i YW^AAMCH ;

I.

Aristoteles anthropologiája.

Aristoteles divino beneficio iutus nostram sortem miseratus nostrae literariae vitae ducem sese praebuit et nos de coeco ignorantiae carcere pie atque benigne exemit, constrinxitque sub certo praecepto certaque regula, quae ad eruditam et beatam vitám necessaria putavit omnia: non lacessite, non involute, non in opinionum caligine, sed integre, lucide, certe. Et eo ordine, eaque facilitate nobis scientiarum et virtutum viam patefecit, ut plane videatur ab illo divino mu- nere nullum excludi voluisse cui quantulumcunquae mentis adesset, divinius id bonum putans, quod pluribus cognosceret profuturum.

Jacobus Faber Stapulensis. *)

A hellen philosophia a természet vizsgálódásából indult ki. A jón bölcsészek érzéki tárgyakban keresték a dolgok lényegét és utolsó alapját. Illyen jelleme volt a philosophiának egészen Sokratesig. Anaxagoras philosophiája is természeti philosophia, mert értelmi elvének (voög) csak azon jelentősége van, hogy az anyagot mozgásba hozza. Tehát Anaxagoras gondolkodásának is legfőbb tárgya a természet. Csak miután a gondolkodás a tárgybai elmerülés következtében megerősödött; csak akkor volt képes a szellem magát úgy felfogni, hogy a természet fölött áll. Lökést e haladáshoz épen Anaxagoras adott, miután a gondolkodást az anyagtól elszakítva irta le. Ez idő óta a gondolkodás logicai is ethicai kérdések vizsgálódásával foglalkozott túlnyomólag. Ezen irány Sokrates óta lett uralkodóvá. A hellen philosophia kiíejlésének második korszakát tehát azon fő különbség jellemzi, hogy a gondolat feljebb áll, mint a tárgy, a szellem feljebb, mint a’ természet, a philosophia a közvetlen tárgytól a gondolatra, vagy — ha az illy kitételek nem ijesztők — az eszmére irányozza figyelmét. Ezen elvnek kifejlésén három nagy gondolkodó mííködött. Sokrates kimondd, hogy a fogalom az önleges (subjectiv) életnek és gondolkodásnak igazsága, Plato a fogalmat eszmevilággá fejti ki, Aristoteles kimutatja, hogy az eszme a tapasztalati, érzéki világnak lényege. Aristoteles rendszere a hellen philosophiának érett gyümölcse. Azon tétel, melly Plato philosophiájá- nak magvát képezi, t. i. hogy a tárgyias (objectiv) gondolat az egyáltalános valóság, s hogy minden egyéb csak annyiban való, mennyiben a gondolatnak részese, megmarad Aristo telesnél is. Plato azonban a lényeges gondolatok, vagy — mint ő nevezi — az eszmék valóságát a tünemény világtól elszakítja; szerinte az eszme semmiféle tüneményben nincs tisztán kifejezve, noha a’ tünemény, világ az eszmék világa szerint van képezve. Ez, és semmi egyéb hiánya nincs Plato speculatiojának Ez igenis lényeges hiány, t. i a tüneményvilág elszakitása az eszmevilágtól. De nála ezen elszakí-*

*) Totius naturális philos. Aristotelis paraphrases per Jac. Fabrum Stapulensem. Friburgi Brisgoiae. 1540.

1 *