Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1947

3

„Egyenlő szabadság, egyenlő jog, egyenlő kötelesség . .

,,Egyenlő szabadság, egyenlő jog, egyenlő kötelesség az ország minden polgára számára, faj-, nyelv-, valláskülönbség nélkül : ez volt 1848-iki vívmányaink első fele.1' Kossuth állapította meg ily klasz- szikus tömörséggel az angliai {elolvasásai során 48 jelentőségét. Ehhez járult még a nemzeti szabadságért és függetlenségért vívott harc, amikor az uralkodó a békés úton kivívott reformokat vissza akarta vonni.

A fentebbi meghatározás érthetővé teszi számunkra, hogy a tárgyilagosságra törekvő történetíró viszont azt állapítja meg, hogy „negyvennyolc alapja ma is mindannak, amire magyarságunk állami életében s az egyes magyar állampolgárok emberi szabadsága és méltósága védelmére szüksége van." Hisz nem szabad felednünk, „hogy földi dolgokban a legnagyobb és leghasznosabb emberi fejlődéssel állunk szemben, melynek gondolkodásunk lapjait köszönhetjük."

Az ily értelemben felfogott negyvennyolcon természetesen nem csupán 48 eseményeit értjük, hanem az egész reformkorszakot, melynek minden nemes érzése, gondolata, törekvése ott van 48 eseményeiben. Széchenyi örökké magányos és a nemzietreformot önjeikéből csiholó és a nagy korszakot elindító egyénisége épen úgy megtalálható 48 szellemében és gondolataiban, mint Lovassy ifjú nemzedékének liberalizmusért való határtalan lelkesedése, Kossuth örökké lobogó haza- és szabadságjszeretete, a válságos pillanatokban mindig bátor tettrekészsége. De felismerhetjük benne a dokri- nereknek csúfolt centralisták, LEötvös, Kemény nemzedékének európai távlatokat feltáró és a dolgokat önmagukban Szemlélő reális pillantását épen úgy, mint Petőfi, Táncsics nemzedékének népi gyökerekből származó ízes magyarságát. Ehhez még1 csak Eötvös megállapítását kell hozzátertnünk : soha eszméknek akkora hatása nem volt, mint ebben a korban.

Valóban hozzátehetjük 48, a reformkorszak az eszmék, még hozzá nemes, örök emberi eszmék diadalát jelentette. A liberalizmus és nacionálizmus együttes diadala volt ez. Egyik eszmének sem szabad azonban a későbbi elfajult formájára gondolnunk. Liberáliz- mus itt inkább csak formális összefoglalása annak a hocszú fejlődésnek, melyet az emberiség a keresztény középkortól a humanizmus és felvilágosodáson át az „emberiesség"ma talán így mondanánk az emberi jogok felé megtett. A 19. sz. ehhez csak az egyéni, csak az ész által korlátozott szabadság gondolatát adta. Az öntudatra ébredt nemzet keretében a nacionálizmus az örök emberit a nemzet- egyéniségben akarta megvalósítani. Ez skerült is neki még hozzá nemcsak tartalomban, hanem, ami eddig csak a görög-római világban valósult meg, klasszikus formában. Mindenütt, ahol ez eszmék hódítottak az örök emberinek klasszikus nemzeti kereteit hozták létre.