Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1939

20 méltóságosabb Oltáriszentséghez, hétköznapokon is — főleg a hó első péntekjén — de különösen vasárnapokon. Február 28., 29., márc. 1. és 2. napjain voltak az ifjúság lelki­gyakorlatai két csoportban (I—IV. o. és V—VIII. o.). Az ifjúságéval egyidőben volt a szülők lelkigyakorlata. A mély hatást kiváltó lelkigyakorlatokat az ifjúsági alsó cso­portnál Szig'eti Paulin esztergomi bencés tanár, az ifjúsági felső csoportnál Szigeti Ábel győri bencés tanár, a szülőknél Gacs János országgyűlési képviselő, a Szent Imre Kollégium igazgatója vezette. Az ifjúság résztvett a bencés templom szentségimádásán, az úr­napi és az azt követő vasárnapi szentséges körmeneten; szeptem­ber haváb'an az ihtézet elhunyt tanáraiért, tanítványaiért, élő és meghalt jótevőiért szentmisét hallgatott. A hazafias érzés ápolását, melyhez az alapot vallásos és erkölcsi nevelésünk adta, a magyar .középiskola feladatához és Rendünk szelleméhez híven igyekeztünk gondozni. Nem hangzatos — de múló hatású — jelszavakkal, hanem tanító, nevelő, jellemképző munkánk­kal akartunk oly, tudással és jellemmel felfegyverzett ifjakat állítani a magyar társadalomba, aminőket az tőlünk joggal elvár. Rámu­tattunk arra, hogy bár a csonka Haza örvendetes megnagyobbodá­sával az ifjúság jövendője kevésbbé sötét, mint volt, de még mindig sötét s bizonyos fokig még mindig kilátástalan. De nyomatékosan igyekeztünk arra nevelni, hogy ez a reájuk váró jövendő őket le ne törje, el ne keserítse. Hazafias nevelésünk eszközei voltak a tanórákon bőségesen kí­nálkozó alkalmak mellett okt. 6., Kormányzó úr őfőméltóságának névünnepe, márc. 15., a hősök emléknapja, stb Dec. 11-én min­den osztályban megemlékeztünk a limanovai hősökről, kik Sopron volt háziezredéből kerültek ki. Minden hazafias emléknapon az ifjú­ságot szentmisére vezettük. Nagy szeretettel gondozta ifjúságunk az ápolására bízott 85 katonasírt a bánfalvi hősi temetőben. A fegyelem és az egészségi állapot. Fordultak ugyan elő fegyel­mi vétségek, de — egy-két kivétellel — nem voltak súlyos természe­tűek. A tanulók magaviselete és fegyelmezettsége általában nem esett komolyabb kifogás alá. Súlyos megbetegedés volt a tanév folyamán 40, fertőző megbe­tegedés 9. Tálos István iskolaorvos mind a két félévben tartott szem­vizsgálatot, de szembetegséget nem észlelt. Az iskolaorvos állandóan figyelemmel kísérte intézetünk ifjú­ságának egészségi állapotát. Külön-külön részletes és alapos vizsgá­latra állt minden tanuló. A vizsgálat az alkaton, tápláltságon és test­súlygyarapoclason kívül főkép a szívre, tüdőre és az esetleges vér­szegénységre terjedt ki. Nagyon ügyeltünk arra, hogy ifjúságunkat

Next

/
Oldalképek
Tartalom