Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

85 püspök által kívánt hűségeskü mind előkerültek. Ezek az időszerű kérdések azt a meggyőződést érlelték meg a káptalan tagjaiban, hogy «nem biztonságos és nem hasznos», ha írásos válaszukat elküldik a püspöknek Bécsbe, mert félő, hogy ő itt azt erős cenzúrának vetteti majd alá és a bírálat nem lesz kedvező. A püspök is személyesen adta át kérdéseit, ők sem néma betűk »-ben akarják adni a választ, hanem személyesen, mert akkor jobban meg tudják világítani álláspontjukat. A válasz 1640. február 23-án nyert végleges formát a káptalani gyűlésen. Nagyfalvy fennmaradt jegyzetei mutatják, hogy ez az írásmű az egyházi és hazai jog tüzetes áttanulmányozása után született meg. Formáját jellemzi a kor alázatoskodása és kenetessége, de a szavakból mint visszatérő rím csendül ki szüntelen a 17. századi magyar káptalant jellemző óvatosság: eddigi «jogaink és szabadságaink épségben tartásával». A válaszból megismerjük a mul tat és jelent. Amabban tévedéseket, emebben fogyatkozásokat fedezünk fel. A káptalan mindegyiket csak a saját szemszögéből nézi és állítja bele válaszába. A régihez való ragaszkodásában nem akarja észrevenni, hogy a magyar élet eseményei gyökeresen megváltoztatták a helyzetet és a magát reformáló egyház jogfejlődésében a káptalan jogai és szabadságai már elhalványultak. A válaszban kirajzolódó kép meggyőzhette a püspököt arról, hogy káptalana a trienti és a magyar zsinatok határozatait nem valósította meg eddig. A közös zsolozsmázást nem végzik, mert, mint mondják, távollétük alatt távoli házaikban betörők garázdálkodnak. Különben nincsenek hozzá közös könyveik sem, ezeket pedig a püspöknek kellene beszereznie. A székesegyház javítása, fenntartása, — szerintük, — szintén a püspök feladata, mert az eredetileg közös vagyonból egy negyedrészt a püspök kapott erre a célra (pars pro fabrica ecclesiae). A kanonokok nem igen vesznek részt az igehirdetésben sem, mert ez is az ő dolga. Ha az ünnepi miséktől, prédikációktól eltekintünk, nem is történik semmi a vallási élet emelése érdekében. Nincs hittanítás, a hívek nem járnak ide gyónni, áldozni, pedig itt még megvan az az engedélyezett szokás, hogy az egyszín alatt történő áldozás után a világiak is kapnak leöblítést borral. Inkább csak a temetések hozzák ide a híveket, mert ez plébániai jog és kötelesség, meg az egyik temető is itt van. >A hívek tartózkodásán nem csodálkozhatunk, hiszen a nagy szeleknek kitett, rozoga templom monumentális szépsége már a multé és a megújítás még nem nyújthat semmit. A káptalan nem talál nagyobb hibát tagjainak papi érzületében, erkölcseiben és kötelességteljesítésében. Igaz, hogy a munka és áldozat nagyobb részét a püspök teherlapjára írja. A püspök újításaiból nem ismer el jogosnak semmit. Mindennek úgy kell maradnia, ahogy eddig volt a jámbor püspökelődök idejében. Itt azután megindul a pa-