Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

124 A katolikus restaurációi a hetvenes években azzal hívta ki a pro­testánsok panaszait, hogy a kegyúri jog terén az 1604-ben megkísérelt, de közben elhagyott módszereit felhasználta. Már a XVI. században foglalkoztatta a katolikusokat ausztriai minta után, a szabad városok templomainak visszavétele azon ala­pon, hogy azok a király tulajdonait képezik, de ezt csak most kezdték komolyan alkalmazni. 1671-ben Szelepcsénvi érsek, Kollonics bécs­újhelyi püspök, magyar kamara elnök, és még mások katonai kísé­rettel járták a szabad- és mező-városokat, hogy azok templomait és iskoláit az előbb említett királyi jogon visszaadják a katolikusoknak. Ez azonban nem ment könnj^en, 140 esztendőn a protestánsok kezén voltak, egykönnyen nem voltak hajlandók átadni őket. Po­zsonyban valóságos katonai karhatalommal juthatott be Kollonics a templomba. A nyugati városokban több-kevesebb felindulással megy ez végbe, így Sopronban is. 2 8 1674-ben Széchenyi György kalocsai érsek, a győri püspök ad­minisztrátora, gr. Pálffy Tamás kancellár és gr. Kollonics Sopronban is megjelentek és márc. 1-én a belső városban a protestáns kézen levő Szt. György-templomot a mellette levő házzal a jezsuitáknak adták át «pro collegio novo erigendo», új kollégium alapításra. 2 9 Nagy volt a katolikusok öröme, keserűséggel nézték a változást annak ellenzői. Nem is ment könnyen az áthelyezés. A Vittnyédi-féle ház átvétele és még két háznak (Türk és Sowitsch) megszerzése csak legfőbb királyi parancs alapján történt 1677. febr. 3-án. A jezsuiták az épületet azonban csak romjaiban vehették át, mert az 1676-os tűz­vész az egész belvárost és a külváros kétharmad részét elhamvasz­totta. Az új kollégium megépítésében Széchenyi György kalocsai ér­sek, a győri püspökség kormányzója sietett segítségükre, átengedve két falu haszonélvezetét. Az új kollégiumot néhány év múlva ismét veszély fenyegette. 1683 -ban a kurucok ígéretekkel és fenyegetésekkel rávették Sop­ron vegyes érzelmű lakosságát, hogy Thökölynek meghódolva nyis­sák meg a város kapuit előttük. Barkóczy, Szepesy és Szalay bizto­sok 3000 főnyi haddal Sopront és környékét megszállták. Első dolguk a jezsuiták kiűzése volt és a templomok, egyházi javadalmak vissza­adása a protestánsok számára. A kuruc hadak elvonulása után még ugyanazon évben a jezsuiták visszajöhettek Sopronba. Az országnak a török alól való felszabadítása után békés és nyugalmas idők követ­keznek Sopronra, a jezsuiták tanári és nevelői hivatásuknak zavar­talanul szentelhetik idejüket és erejüket. 2 8 Hóman Szegfű: Magyar történet. V. k. 351 — 52. 1. 2 9 HorváthTtristóf id. m/ 31. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom