Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

7 színrakásai, leírásai, beszámolói a drámáról, játékról, hanem maga az alkotás, maga a játék Harsányi életével. A legteljesebben kihangsúlyozott szépség, amely mindkét művészben (Strindberg-Odry) a legtökéletesebb. Színházi kritikái drámák, jájékok színpad, szinészek nélkül, mert benne magában van erő teremteni s alakítani mindkettőt : nem űjra, hanem életlátásával kiszűrni a legjavát. így lesz bizonyság, hogy semmiféle munka, a kritikus hivatása se lehet doktrinéria ! Sőt művészet, melynek fölibe kell nőnie a lángész zenitjének, túl a shakespearei, ibseni, strindbergi, madáchi csúcson, hogy ezt a határtalan életet szemlélve a közönség elé vetíthesse a nagyokból a legnagyobbat, és szédülés nélkül helyesen ítélje a szédítő ormok alján elterülő lankák valóságos mélységeit. És Harsányiban megvan ez a biztos józanság. Azért bátran elfogulatlan minden nagysággal szemben, mert maga is a szépség végleteit járja, s ösztönösen érzi magában, másokban, hogy az emberi magasságok, mélységek közt lejtők is vannak, melyek minden teremtés velejárói, és senkitől se követelik, hogy csúcsoknak vagy szakadékoknak nézze vagy érezze őket. Neki soha sincsenek ilyen kötelességszerű illúziói; a maga életében járja írásai útját, s lelke gravitációja szerint érzi, hogy ormokon jár-e, a mélység szorítja szűkre az égbolt végtelenjét, vagy a róna szürkesége lankasztja idegeit ? ! Kritikában, ismertetéseiben mindig a biztos jítélőerő, a nagy tudás, szerető szív s a szép nemes rajon4ása vezeti nemzeti, idegenből való értékeinkhez. Sohase kicsinyes. Odavetett megjegyzései is hatalmas gondolatfelhőnek előre nyúló körvonalai, melyekből érezzük a megföllebbezhetetlenséget, mert a szépség igazságáért termettek. Amikor pl. az 500 éves Dante-kultuszról ír, a művész megérzésével kapásból sorolja egymás mellé azokat a dantei és magyar vonásokat, melyek különbözőségükben és azonosságukkal ennek a magyar meghódolásnak az alapjai. Szereti Dantét, mert ő is szerette Ungariat ; azonban ezen túl is van valami, ami Harsányit feléje vonja : a szépség varázsa, a grandiozitás, a viaskodó erő, teremtő térben a korlátlanság, színben, árnyalásban a csapongó fantázia, a monumentális belső konstrukció, mind olyan vonás, mely Dante nagyságának az alapja, azonban élő valóság pl. az Ellákban is ! Művész-portréjának érdekessége plasztikus látása. Mintha szobrász lenne, és márvánnyal dolgoznék. Nem csak a stílusmüvészetére gondolok ; elsősorban belső látásának a plasztikájára. A gondolat, érzés, akarat, ezeknek minden változása vonalban, alakban él ; nem a rajzolás, mintázás kedvéért, hanem mert a lelki, szellemi élet legnagyobb részét is nyomon követi a formába kivánkozás, a művészi termésben pedig mindig. Ezért pl. mikor a szinészek játékával foglalkozik, legtöbbet gondol az arc mimikájával. Nemcsak azért, mert a szem egy rebbenése, a tekintet megadása, a testtartás egy pillanatnyi változása gyakran többet fejez ki, mélyebbre enged látni, mint öt oldalas szöveg. A sajátos Harsányi-vonás az az