Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1933

16 elismerje, hogy Isten igazságos s tőle büntetlenül elpártolni nem lehet, amint azt előző nemzedékek tették. Utaltunk az Isten irgalmára, mely szívesen fogja venni a jelen nemzedéknek az előzők bűneiért felajánlott s türelemmel viselt szenvedéseit s meg fogja elégelni a magyar gyötrelmeit. S a megbocsájtó Istennél, kihez, mint éltük kútfejéhez visszatérnek, újra feltalálják, szebben — mint valaha — a magyar ragyogó jellemét, nemes szívét, büszke kardját, s az eljövendő nagy népmozgalomban, mely szük­ségképen meg fogja változtatni hazánk csonka határait, nemcsak magasz­tos vallási és erkölcsi küldetésüket fogják megtalálni, hanem Isten kezét és áldását is, hogy betölthessék azt. Hazafias nevelésünk eszközei voltak a tanórákon bőségesen kínál­kozó alkalmak mellett, okt. 6-ika, Kormányzó úr Őfőméltóságának név­ünnepe, márc. 15-ike, a hősök emléknapja (május 28.), stb. December 11-én minden osztályban megemlékeztünk a limanovai hősökről, ami nekünk annyival is kedvesebb kötelesség volt, mivel a limanovai huszárok Sopron háziezredéből kerültek ki. Minden hazafias emléknapon az ifjúsá­got sz. misére vezettük. Nagy szeretettel gondozta ifjúságunk az ápolására bízott 85 katonasírt a bánfalvi hősi temetőben. A fegyelem és az egészségi állapot az év folyamán elég jónak mondható. Fegyelmi vétségek fordultak ugyan elő, de egynek kivételével nem voltak súlyos természetűek s tanulók magaviselete és fegyelmezett­sége nem esett komolyabb kifogás alá. Volt ugyan 19 súlyos és 5 fertőző megbetegedés, de komoly követ­kezményekkel a megbetegedések nem jártak — Pokornyi Róbert dr. városi ker. tiszti orvos úr mind a két félévben tartott szemvizsgálatot, de szem betegséget nem észlelt. Ugyancsak ő végezte május havában a kötelező újraoltásokat. Dr. Tálos István iskolaorvos állandóan figyelemmel kísérte intézetünk ifjúságának egészségi állapotát. Külön-külön alapos és részletes orvosi vizsgálaton esett át minden tanuló. A vizsgálat az alkaton, tápláltságon kívül főképp a szívre és tüdőre terjedt ki. Nagy súlyt helyeztünk arra, hogy ifjúságunkat a tuberkulózistól védjük. Megnyugvással állapítjuk meg, hogy a tüzetes orvosi vizsgálat nyilt tuberkulózist a tanulók között nem talált. Az ifjúságnak tervbe vett röntgen vizsgálata az idő rövidsége miatt a tanév folyamán elmaradt, de a jövő tanév elején ezen vizsgálatot fel­tétlenül elvégezzük. Ünnepélyek: Az ifjúság erkölcsi, hazafias és művészi érzékének fejlesztésére különösen alkalmas ünnepélyek tarthatásának alkalmait igyekeztünk felhasználni. Október 6-án a 13 aradi vértanú emlékére isk. hazafias ünnepélyt tartottunk (1. Önképzőkör).

Next

/
Oldalképek
Tartalom