Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1929
30 náziumi beiratások napjain érdeklődhetnek a szülők a árvaház vezetőségénél. 2. A Szent Imre-Kollégium barokk palotája a város legszebb és legegészségesebb helyén, a Lőverek aljában emelkedik. A Kollégium középiskolai internátusa teljesen külön van választva a főiskolás résztől; a kis diákok a nagyokkal egyáltalán nem érintkezhetnek. Senkitől és semmitől nem zavarva, külön papi prefektus vezetése alatt élik a maguk középiskolás diákéletét. A Kollégium irányát és törekvését röviden ezzel lehetne jellemezni: az elhagyott otthon helyett meleg otthont akar adni a fiúknak. Mindazt a tapasztalatot és értéket, amit a budapesti Regnum Marianum és a Szent Imre-Kollégiumok gyűjtöttek és jelentenek, felhasználja itt a dr. Koszterszitz József igazgató irányítása mellett dolgozó vezetőség. Az épület művészi kifestése, a világos tanulószobák, az őrangyal kiterjesztett szárnyai a hálószobákban, a társalgó mesejelenetei: egyként arra szolgálnak, hogy a kis diákember otthon érezze magát. A pap-prefektussal való állandó érintkezés: együttétkezés, séta, lelkibeszélgetések, a szülők állandó, szerető gondoskodás lként kiséri végig a növendékek éj jelét-nappalát. A fiúk egészségéről és testi fejlődéséről az intézet modern felszerelése gondoskodik. A tágas tanuló- és hálószobákon kívül tornaterem, társalgó, modernül felszerelt tussés kádfürdő, betegszobák, három terraszos, hatalmas kert játszótérrel és tenniszpályával várja a szentimrés kis diákot. Szobát, folyosót, lépcsőházat gőzfűtés melegít. A tanulmányi előmenetelt a Kollégiumnak az iskolával való állandó kapcsolatán kívül a papi prefektus felügyelete biztosítja. Tanulás alatt ellenőrzi a munkát, este pedig számonkéri a másnapi feladatot, az arra szoruló fiúkat minden este kikérdezi. A Kollégiumnak főtörekvése, hogy növendékei szellemi téren is az elsők között leg3 Tenek. A középiskolai Internátusba való felvételre vonatkozólag, kérésre, bővebb tájékoztatót szívesen küld az igazgatóság: Sopron, Szent Imre-Kollégiam. Telefon: 540. 3. Szeptemberben megnyílik a Sz. Domonk os-rend konviktusa is a Deáktéren, ahonnan az iskola 4—5 perc alatt megközelíthető. A konvik'us csak katholikus gyermekekei vesz fel, ellenben nem veszi fel azokat, akik