Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1929

24 Hivatalos látogatás. Dsida Ottó, tanker, kir. főigazgató úr 1929. november 18—22-én végezte ezévi hivatalos látoga­tását, az utána tartott értekezleten közölte a tanári karral észrevételeit. Valláserkölcsi és hazafias nevelés. A tanári kar különös gondot fordított az ifjúság nevelésére; igyekezett a jellem útját oly határozott biztossággal megjelölni, hogy arról az ifjú később se térjen le: törekedett a Krisztus mellett hűen kitartó engedelmességet úgy megszilárdítani, hogy az ifjú az örök élet krisztusi eszméivel sohase szakítson, a Krisz­tushoz vezető ösvényről le ne lépjen, az erkölcsi erőtől búcsút ne vegyen. Az őszi és tavaszi hónapokban az ifjúság hétköznapo­kon is hallgatott sz. misét. Sz. Imre, Sz. Benedek, Szentség­imádás ünnepén, valamint évnyításkor és évzáráskor ünnepi sz. misét tartottunk. A szülők s az ifjúság barátai nagy számmal jöttek vasárnapi diákmiséinkre s az ifjúsággal együtt hallgatták az exhortációkat. A hétköznapi sz. misék során szombaton rózsafüzért imádkoztunk, csütörtökön pe­dig csendes sz. mise volt, hogy az ifjúságot ráneveljük a magánmisehallgatásra; s hogy a sz. mise főrészeinek je­lentőségét megértessük, felajánláskor és áldozáskor közös imákat mondtunk. Főkép a Mária-Kongregáció nevelő ha­tása alatt az ifjúság a kötelező 5 sz. gyónás-áldozás mellett magánbuzgalomból is gyakran járult az Űr asztalához, hét­köznap is — főleg a hó első péntekjén — de különösen vasárnapokon. A húsvéti sz. gyakorlatokat március 22—25. napjain dr. Bánhegyi Jób pannonhalmi főiskolai tanár úr vezette. Az ifjúság részt vett az úrnapi és a rákövetkező vasárnapi szentséges körmeneten, a bencéstemplom szentségimádásán, szeptember havában az intézet elhúnyt tanáraiért, tanít­ványaiért, élő és meghalt jótevőiért sz. insiét hallgatott. A hazafia s érzés nevelésé re szolgáltak — a tanórákon nyújtott alkalmak kihasználása mellett — hazafias ünne pélyeink. Szeptember 8-án részt vettünk a nyugatmagyar­országi elesett felkelők emlékére rendezett temetői ünnep­ségen, október 6-át és március 15-ét iskolai ünnepéllyel ültük meg; december 11-én minden osztályban megemlé­keztünk a limanovai hősökről, ami nekünk annyival is ked­vesebb köte+esség volt, mivel a limanovai huszárok Sopron

Next

/
Oldalképek
Tartalom