Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

4 szelleme. Az üldözések elmúltával azonban hanyatlásnak indult a a vallási buzgóság, s az igazi aszkéták idegenül kezdték magukat érezni a lanyhuló hittestvérek közösségében Másrészt a III. és IV. században a római közélet színvonala egyre mélyebbre sűlyedt, s ennek látása fájdalommal töltötte el ép a legjobbakat. A barbár tömegek is egyre szorongatták a birodalom tartományait, s előre vetette árnyékát a római világ csúf és dicstelen pusztulásának réme. Mindez elriasztólag hatott a keresztény férfiak százaira és ezreire különösen a birodalom keleti részeiben, s tömegesen lepték el Egyiptomot és a vele szomszédos tartományok pusztáit, hogy szakítva a még túlnyomóan pogány, bűnökbe merült és halálába rohanó társadalommal, egyedül Istennek és lelkük üdvének éljenek. Ezt azonban nem azért tették, mintha a világ javait magukban véve megvetendöknek, bűnöseknek tartották volna. Ők csak Krisztus iránt való hősies szeretetük gyakorlására kerestek módot, s ezt legjobban a puszta magányában látták biztosítva. Az üldözések korában a leghívebbek vérükkel vallották meg hűségüket, az üldözések megszűntével legalább a teljes életet akarták Krisztusnak áldozatul hozni. E remeték többezer számra özönlik el Alsó- és Felső-Egyiptom sivatagjait, pusztáit, hegyláncait, odúit, mindenféle búvóhelyeit. Magányos életük állandó imádságban, énekben, önsanyargatásban és munkában telik. A remete-élet magányossága azonban olykor megszűnik s közös életté lesz. Ez akkor következett be, amidőn egyikmásik remetének szent híre százakat és százakat vonzott köréje, úgyhogy egyes helyeken egész remete-telepek keletkeztek. Ezek a remeték bizonyos időközökben közös istentiszteletre jöttek össze, a munkát is felosztották maguk között és közös elöljárónak engedelmeskedve a közös előljáró lelki vezetése aiatt állottak. Különösen híres volt Remete Sz. Antal telepe Egyiptomban, ahol mintegy 6000 tanítvány sereglett köréje. De e remete-köztársaság életközössége még sokkal lazább volt annál, semhogy szerzetes testületnek mondhatnók. De Remete Sz Antal kezdeményezése után nem sokáig váratott már magára a valódi szerzetesi élet megindulása. Még élt a szent aggastyán, amidőn a Felső-Egyiptomból származó Pachomius (286-346) a Nílus jobbpartján kolostort épített magának és három tanítványának. Ezt a kis kolostort azonban hamarosan valóságos háztömkeleggé kellett kibővítenie, mert halálakor már 2000 emberre rúgott tanítványainak száma. A szétszórtan élő remetékkel szemben Pachomius fiait már szerzeteseknek mondhatjuk, akik zárt testületben, katonás szervezetben és szabályok szerint élnek. Közös reggeli imádsággal kezdik a napot, kosárkötéssel, gyékényfonással, földmiveléssel, házi