Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

27 A XIII. század elejéről nagyon becses emléket bírunk a pannonhalmi székesegyházban, melyet Uros apát épített újjá, s azóta sem sok változtatás esett rajta. Egyébként azonban a kor zavaros közéletét (II. Endre, a tatárjárás, az oligarchia korában) a bencés rend is nagyon megsínylette. Ezzel szemben a XIV. század új virágkort jelentett. Köszönhető ez az országszerte rendezett közállapotoknak, melyeket az Anjouk teremtettek politikai és gazdasági életünkben, de még inkább XII. Benedek pápa reformtörekvéseinek, melyeket főkép Pannonhalma apátjai híven életbeléptettek. Sajnos, e rendezett viszonyok nem tartottak sokáig, mert a XIV. század végén Pannonhalmát is utóiérte a kommenda-rendszer átka, mely az egész XV. századon át megbénította életét. Az apátság javadalmait idegenek — egyházi és világi urak — élvezték, köztük egy Mátyás király és Borgia Cézár. A szerzetesek egy-egy úrnak valóságos alattvalói lettek, fegyelmükkel nem törődött senki, ellátásuk is nagyon szűkös volt, úgyhogy a kolostorok elnéptelenedtek, s a megmaradt rendtagok közé is világias szellem hatolt be. E szerencsétlen viszonyok közül egy időre kiragadta a Rendet Tolnai Máté főapát (1500—1535), aki nagytudományú és szentéletű szerzetes volt, bár maga is csak főapáttá történt kineveztetése után lett bencéssé és pappá ő volt az első valódi főapát, aki épen azért kapott joghatóságot a többi bencés apát felett, hogy végrehajthassa az egész magyar Rendben szükségessé vált reformokat. A Rend újjászületése azonban már csak azért sem történhetett meg, mivel már Tolnai Máté idejében érte az országot a mohácsi vész, ezzel együtt a török hódítás, s a protestáns hítújítás is. Mind a török, mind a protestáns terjeszkedés végzetes hatással volt a szerzetes intézményre. A bencés kolostorok is — mint Bakonybél, Tihany, Zalavár stb. — egymásután oszlanak fel, Pannonhalma megmaradt ugyan, de tűzvész pusztította, műkincseit, könyveit széthordták, s a török is dúlta. A XVI. század végére szinte kihalt Magyarországon Sz. Benedek-rendje, s Pannonhalmát olyan károsodás érte kultúrális értékeiben, amit soha többé nem tudott pótolni. Részben már a XVII., de főkép a XVIII. század a szerencsésebb korszakok közé tartozik. A kolostorok újra benépesednek, a szerzetesi és papi búzgóság nagyon szép életet teremt, a rendtagok a hívek lelkiéletét munkálják, plébániákat vezetnek, elemi és középiskolákban, papnevelőkben vállalják az oktatást (így a komáromi gimnáziumot 1776-ban vette át a Rend), s hittudományi, filozófiai, történeti, hitszónoki, aszkétikus és szépirodalmi művekkel gazdagítják a magyar irodalmat. A rendi növendékek teológiai és filozófiai oktatás a rend-