Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

9 dás emléke a subiacói bencés kolostor rózsafája. Subiacói remeteségének első idejében egy alkalommal az érzékiség tüze kínozta testét. A szent ifjú pillanatig sem habozott a kísértés eltávolításával, s miután máskép el nem űzhette gondolatait, a barlang előtt álló tövisbokorba vetette magát. Hétszáz évvel később Assziszi Sz. Ferenc meglátogatta a subiacói Sagro Specu-t (szent barlangot), és sok imádság és könnyhullatás között megcsókolta és megáldotta a nagy pátriárka vérétől pirosló tövisbokrot. S ime, a bokorról leszáradnak a tövisek, rózsa hajt ki szárairól, s ez a csodálatos rózsabokor még ma is ott virul a subiacói kolostor kertjében. Ez a bájos legenda nagyszerű értelmet rejt magában : az ifjú Benedek subiacói élete tövis és csalán és szikla volt, de ebből a sziklák közé rejtett tövises életből — mint a lisieuxi kis Szent mondaná — rózsaeső hullott századokon át a világra. Az első három évi subiacói magány után Sz. Benedeket apátjuknak hívták meg a vicovarói szerzetesek. Szigorúságát azonban nem bírták elviselni és méregpohár útján akartak tőle megszabadulni. A Szent ellen elkövetett eme merénylet szomorú világot vet az akkori szerzetesi életre, s Benedek nem is maradt egy percig sem tovább e laza életű emberek között, hanem visszatért remeteségébe. Híre-neve azonban mindjobban szétárad a vidékre, és seregesen keresik fel az aszkéták, hogy lelki vezetését kérjék. Benedek eleget tesz állhatatos kérésüknek és 12 kolostort alapít a Sagro Specu körül, mindegyikben 12-12 szerzetessel. Az első kis csapat az angyalok életét élte a vadonban, s mindegyikük méltán vehette ajkára Sz Jeromos szavait, melyeket római barátaihoz intézett : Mi, akik az élet hullámain hányatva már annyi téren áthaladtunk, akiknek viharoktól korbácsolt, szirtektől megrepedezett törékeny sajkája minden részén bebocsátja a vizet, siessünk betérni a kikötőbe. Ez a kikötő a magányosság . . . Nyáron a fák lombja alatt hűvösséget és magányt találunk, ősszel a lehullt falevelekből képződött ágy kínálkozik számunkra nyugvóhelyül. Tavasszal, midőn a rétek virágokkal ékeskednek, midőn a madarak fejünk felett csicseregnek, a zsoltárok éneklése szerfelett kellemetes. Ha elérkezik a tél, a hideg és a hó, nem kell fát vásárolnunk : a szomszédos erdő olcsón szolgáltat elég fát. Ám tartsa meg Róma magának zajos mulatságait; hadd vörösödjék folyton kegyetlen homokja a gladiátorok vérétől ; hadd rengessék folyton az esztelen tetszésnyilatkozatok cirkuszát, hadd uralkodjék a fényűzés szinházaiban ... Mi itt úgy gondolkodunk, hogy jó nekünk a mi Istenünkhöz ragaszkodni s benne vetnünk minden reményünket, hogy majd ama napon, midőn a földi szegénységet a mennyei gazdag-