Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1918-19
2 lelkesedésüknek, megengedte, hogy jelentkezhetnek a nemzetőrségbe való felvételre. A rendőrfőkapitányt azonban megkérte, hogy a fiúkat éjjeli szolgálatra ne alkalmazza s ha a spanyolbetegség megszűntével az előadások megkezdődnek, mentse föl őket a szolgálat alól. November 5-én kezdtük meg a hosszú négyheti spanyolszünet után újból az előadásodat. Nyugodt munkáról azonban szó sem lehetett, mert a gyorsan változó politikai események folyton izgatottságban tartották a tanárig kart épen úgy, mint az ifjúságot. November 19 én vértanúi halált halt szabadsághőseinknek és a háborúban elesett vitéz katonáinknak lelkiüdveért szentmisét tartottunk. Mise után Magyarország önállóságának és függetlensének megünneplése céljából iskolai ünnepélyt rendeztünk, rrelyen Matusz György tanár intézett lelkesítő beszédet az ifjúsághoz. Az ünnepély hatása következtében az ifjúság hazafias tüntetést rendezett, amelyhez az összes középiskolák, a kereskedelmi iskola, a fiú és leány tanitóképzőintézetek és a polgári fiú- és leányiskolák növendékei is csatlakoztak. A tüntető ifjúság lobogó zászlókkal, hazafias dalokat énekelve zártsorokban vonult a várkerületen végig a városház elé, hogy a város polgármestere előtt az ország önállóságának és függetlenségének kivívása fölött érzett örömének és lelkesedésének kifejezést adjon. Az egyik VI. oszt. tanuló az összegyűlt ifjúságnak a „Talpra magyar"-1 szavalta el. Matusz György tanár pedig lelkes beszédben szólította föl az ifjúságot, hogy legyenek hűek az új Magyarországhoz. Az ifjúság tüntetését a távollevő polgármester helyett Gerencsér Nándor helyett, polgármester köszönte meg. Mivel a katonaságra a meglazult fegyelem miatt egy osztrák betörés alkalmával ne?n igen lehetett számítani, azért a helybeli -középiskolák, tanítóképző és a kereskedelmi iskola felsőbb osztályú tanulói megkérték a város kormánybiztosát és az intézetek igazgatóságait, hogy a veszélyeztetett nyugoti határnak, különösen pedig Sopron városának sürgős megvédése céljából minél gyorsabban képeztessék ki őket katonailag. Az intézetek igazgatói a kormánybiztossal való megállapodás értelmében e célból a felsőbb osztályú tanulók részére négy napi szünetet kértek a tankerületi főigazgatótól. A kért négy napi szünetet a főigazgató 2704/918. szám leiratával meg is adta A kiképzés december 10—13. napjain déelőtt és délután történt. Intézetünkből a IV. osztályból' 1, az V. osztályból 9, a VI. osztályból 16, a VII. osztályból 12 és a VIII, osztályból 10 tanu'ó vett részt. A fegyvereket az egyes intézetek részére Maróthy Géza honvéd alezredes, a 18. honvéd gy. ezredparancsnoka volt szives átengedni, ő jelölte ki egyúttal a katonai kiképzést vezető zászlósokat és őrmestereket. A helybeli középfokú iskolák növendéke' a városi nemzeti tanács egyes tagjainak buzdítására szintén megalakították a Diáktanácsot. Rendes üléseket tartottak, ahol ügyeiket megbeszélték. Mivel azonban ügyeik elintézése végett kérelmeikkel a tanintézetek igazgatóságainak megkerülésével közvetlenül a város nemzeti tanácsához és a kormánybiztoshoz fordultak, azért az igazgatók a fegyelem fenntartásának szempontjából szükségesnek tartották, hogy egy közös előterjesztésben megkérjék a nemzeti tanácsot és a kormánybiztost, hogy jövőben az ifjúsággal csakis az igazgatóságok utján lépjenek érintkezésbe. A nemzeti tanács és a kormánybiztos