Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1913

40 A szt. Mihály-templom. Az az egész város fölött uralkodó hatalmas hátú templom, arány­lag zömök, de szép alkotású toronnyal, kereszthajóval a szt. Mihály­templom. A temetődombon, régi temető helyén, az újabbkori temető tőszomszédságában, a gazdapolgárok városnegyedében emelkedik. Hogy mikor építették, nehéz eldönteni : a XIII. sz. második fele kezdte, a XV. sz. fejezte be, mindegyik kor alakított rajta valamit. Vannak tehát korai gót és késői gót részletei. Három hajója 4—4 szakaszból áll, folytatja a kereszthajó keskenyebb szakasza s bevégzi a szentély két szakasza s a nyolc szög három oldalával csatlakozó szentély-záródás. A mellék­hajók keleti oldalához is egy-egy kis szakasz csatlakozik. A nyugati homlokzat előtt emelkedik a hatalmas torony, majdnem a főhajóval egyenlő szélességben. A torony aljában van a főbejárat; aránylag keskeny, de emeli a két oldalról rézsút támaszkodó pillér, mely tágítja a főbejáratot. A kereszthajó csak a falak magasságáig emelkedik. A budavári templomon kívül a Dunántúl egyetlen, kereszthajós közép­kori temploma. XIII. sz.-i részletek: a torony alsó négyzetes szakasza s a két nyolcszögletű szakasz, továbbá a három hajó a kereszthajóig. A kereszthajó XIV. sz., a szentély a záradékkal, a sekrestye s a torony nagy nyolc ablakú szakasza, sisakja a XV. századból való, az orgona­karzat szintén 1489-ből. A kor minden részre ráütötte sajátos bélyegét A XIII. század­beli toronyalj zömök, sarkait s a mellékhajók aránylag magas falát hatalmas, egész magasságukban egyforma, nem ifjodó támasztópillérek erősítik, az oldalhajók falán nyiló ablakok még igen keskenyek, a támasztópillérek közti falnak csak egy negyed részét foglalják le, két osztásúak, tompa csúcsúak, a csúcsban négy szirmú rózsa két lóher­levelű ív fölött, geometriai díszük is igen egyszerű; az egész épületen végig futó koszorúpárkány félköríves díszével a román korra emlé­keztet. Az oldalhajók félteteje fölér a középhajó falának párkányáig, s így a középhajó falán nincsenek ablakok. A déli oldalhajó máso­dik szakaszában nyiló ajtó szintén tompa csúcsú és felépítése, a pálcatagok elosztása közelebb áll az átmeneti, mint a csúcsíves stílushoz. A XIV. században épült kereszthajó szép lendületű orom­falának hosszú, karcsú ablaka van, a déli oromfal kapuját megsza­kítás nélküli pálcatagok díszítik. Roppant gazdag, mesteri a sekrestye boltozata, ámbár ablakai

Next

/
Oldalképek
Tartalom