Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1913

29 az a sajátsága, hogy az épülettömeg felbontásával festőivé, mozgalmassá lesz. A görög művész a maga épületeinél mindig megmarad az épitészeti elemeknél, az egységnél, a világos szerkezetnél. Minden oszlop ugyanolyan rendszerű, lába, töve, feje mindig egységes kiképzésű, az oromzat is ; könyörtelenül törül mindent, ami nem az építészeti gondolat megvalósítására törekszik, amit a szeszély, a felcsigázott képzelet, öröm. jó vagy rossz kedv csak hozzá fűzhetne. Éppen ezért egy görög templom a román korban az északiaknak bizony üresnek, nagyon is józannak, túlságosan egyszerűnek, a román bazilika a régi görögök szemében túlságosan elevennek, sokoldalúnak, motívumokban gazdagnak, szóval festőinek tünt volna fel, mint a XX. század emberének a bárok. A román stílusú épületnél a templom belsejében a szakasztott egyforma oszlopok helyére oszlopok és pillérek változatos sora lép. így a belső szoros egység felbomlik s a keresztbolt alkalmazása óta élesen elkülönített szakaszokra oszlik. Ritmikus változás, szinte strófák következnek egymásra, ha a versről veszem a hasonlatot, amelyben ugyanaz a ritmus és rím csak bizonyos időközökben tér vissza s a részeket bár összeköti, de tagozza is. Innen a törvény, hogy az oszlopfők s a pillérkötések közül a két szimmetrikus helyzetben levő egyezhetik egymással. Nem ritka az az eset (Pannonhalma), hogy minden oszlopfő, sőt magán az oszlopfőn minden oldal, minden dísz más. A kapukon, a karzatokon, az árkádos folyosókon ugyanez ismétlődik, úgyszintén a gerinceken, bordákon, gyám és záróköveken, szalagokon mindenütt szeszélyes, változatos toldások, díszítések, melyeket nem az épület szerkezete kíván, hanem a gyönyörűség, a képzelet csapongó játékos kedvtelése a díszben, a képekben, a szobrokban. Varázsszerűen hat minden: a nagy épülettömegnek szines tagozása, a pillérkötegbe fűzött oszlopok, hatalmas térhatás helyett a keresztboltozatok, szakaszokra osztott fő és mellékhajók, a falmezőknek tagozása ívekkel, frízekkel, pilaszterekkel stb. Az antik építészetben az egész felemészti a részeket, magába olvasztja, egységesen hat Itt az egyes részek individuális erőt nyernek, mellyel külön is hathat mindegyik rész. A görög-római építészetben a vízszintes tagozódás az uralkodó, a vertikálizmus, a függőleges tagozódás kevésbé jut kifejezésre. Szervesen fejlődik felfelé a hatalmas architrávba és a lapos tetőzetbe az alap-