Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1912
VI. Körök tevékenysége. a) Guzmics-önképzőkör. A főgimnáziumi ifjúság önképzőköre szeptember 2ő-án tartotta alakuló gyűlését. Az alapszabályok értelmében elnöke az intézeti igazgató, vezetője dr. Kocsis Lénárd tanár volt. Rendes tagjai a VII. és VIII. osztály tanulói, az V. és VI. osztályúak, mint pártolótagok, részvehettek a kör gyűlésén és szavalatokkal is felléphettek. A kör tisztikara a következő volt : ifjúsági elnök Fábján Lajos VIII., alelnök Pesti Róbert VII., főjegyző Czuczor Ernő VIII., aljegyző Szattler János VII., pénztáros Wessely Frigyes VIII. oszt. tanuló. A biráló-bizottságot Árvái János, Hoffner Gábor, Vogl Adolf VIII., Edőcs János, Farkas Jenő, Tóth Béla VIII. osztályú tanulók alkották. Az év folyamán 7 rendes és 4 díszgyűlést tartottunk. Okt. 6-án az aradi vértanuk emlékének hódoltunk, febr. 17-én az önképzőkör elnökét, az intézeti igazgatót üdvözölte az ifjúság nevenapja alkalmából, április 11-én a 48-as törvények szentesítéséről és — mivel március 15-e már a húsvéti vakáció idejébe esett — a márciusi ifjúságról emlékeztünk meg, mig június 8-án a koronázás évfordulóját ültük meg, s egyúttal ekkor tartotta az önképzőkör zárógyülését is, melynek keretében az esedékes jutalmak is kiosztattak. A rendes gyűlések tárgyait szavalatok, előadások, felolvasások, a beérkezett dolgozatok bíráló ismertetése és a kör folyó ügyeinek intézése tették. Beadtak 22 müvet, melyek közül 13-at fogadtak el a birálók. Az elfogadott müvek szerzői Árvái János, Czuczor Ernő, Fábján Lajos, Fixek Jenő, Hoffner Gábor VIII., Szattler János és Tóth Béla VII. o. tanulók. A szavalatok száma 18, szerepeltek Erdei Géza, Fábián Gyula, Fábján Lajos, Hiller Imre, Hoffner Gábor VIII., Farkas Jenő, Kis Péter, Tóth Béla, Török István VII. o. tanulók; mint vendégek léptek fel Gulyás József, Schwartz Antal, Wolf Ferenc a VI., Ádám Kálmán, Gerdenich Mátyás, Krampatits József, Nagy Endre az V. osztályból. Felolvasott Vogl A. VIII. o. t. a monizmusról, továbbá a természettudomány és filozófia viszonyáról; Fábján Lajos Br. Eötvös Józsefről, Czuczor Ernő a „Nagyidai cigányok"-ról, Árvái János Shaw Bernátról.