Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1912

III. Fontosabb hivatalos iratok. 550. igazgatói szám (980. főigazgatói sz.). — A vall.- és közokt. m. k. minisztérium 1912. évi júl. 25-én kelt 92485. sz. rendeletével megengedte,, hogy Hellebrand Béla, intézetünk rajztanára, a gimnázium 1. és II. osztályának rajztanítására vonatkozó tanmenetét az 1912—13. tanévre vonatkozólag a bemutatott rajzlapokban föltüntetett tanítási anyag szerint átalakítsa, illetőleg a tantervszerüen megállapított és ezentúl is kötelezően megmaradó és elvégzendő szerkesztési föladatokon kívül, melyeknek rajzolásánál körző és vonalzó is használandó, a szabadkézi rajzi ügyességet és a szemlélet utáni rajzolást is, valamint a megfelelő ecsetgyakorlatokat a tanítás keretébe fölvegye vagyis a rajztanítást ezentúl az 1. és II. osztályban a bemutatott tanmenet szerint végezze. — A kir. főigazgatóság ezzel kapcsolatban még azt kívánja, hogy az igazgatóság ezen módosított tanmenet eredményéről a rajztanítás menetét föltüntető újabb tanulói rajzok kapcsán 1913. évi jún. végén külön jelentést tegyen. 560. ig. sz. (11630. sz.). — Sopron szab. kir. városának tanácsa azt kéri, engedjük át egyidőre vasárnap délelőtt rajztermünket, hogy benne az iparos tanulók rajzolni tanulhassanak. 567. ig. sz. (536. főapáti szám). — Az intézet kegyura Sopron szab. kir. városának előbbi kérelmét a, tisztaságot és rendet biztosító föltételek mellett teljesíti. 703. ig. sz. — A soproni 18. honvéd-gyalogezred az idei iskolai évben is tervez lövő-tanfolyamot s fölszólítja intézetünket, hogy vegyen részt VII. és VIII. oszt. tanulóival. 704. ig. sz. — A vall.- és közokt. m. k. minisztérium ajándékba küldi Csengeynek „A mocsarak királya" című munkáját. 8. ig. sz. (8. főap. sz.). — Az intézet kegyura Hellebrand B. tanárt családi pótlékban részesíti. 12. ig. sz. — A Soproni korcsolyázó egylet azt határozza, hogy az idei évadra is^ad három szegénysorsú és sportvedvelő tanulónknak ingyenjegyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom