Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1912
26 kölcsönbe, hogy ő élhessen, az intézeti házat bebútorozhassa s a társulati' csillagjelvényeket megkészíttethesse. A második pontban kértet legegyszerűbben úgy adhatná meg, ha a konventtől is megerősített iratban azt jelentené ki, hogy magára veszi az akadémia anyagi ügyeinek gondozását s ezzel azt a kötelezettséget is, hogy pótolja az esetleg fölmerülő hiányt ; s épen nem kockáz pénzével a főapát, ha erre vállalkozik, mert máris tizenöt ifjú jelentkezett az első asztalhoz, és gróf Eszterházy József országbírón, több grófon és bárón kivül mintegy kétszázan lesik-várják, hogy a királyasszony megerősítse a jámbor társulatot s ők tagjainak iratkozhassanak. A harmadik pontban említett két-három ezernyi forintnyi előleget azért kéri, mert ő neki nincs semmije; két-három hónap alatt ezt az előleget is megtéríti. S mivel az apát azt hiszi, hogy a magyar helytartótanácsnak szép jelentése után nem kell már müvének sikeréhez más, csak ez a főapáti segítség, azért igaz fiúi alázatossággal borul a főapát elé ; ha ezen kért segítséggel boldogítja, dicsőségesen alapítja meg a művet, ha nem, attól kell tartania, hogy apáti nevére s ezzel a bencés rendre is szégyen borul ; és mindjárt kellene a főapátnak elhatározása, mert közeledik az iskolanyitás ideje. Csak egyben hajlik a főapát az apát kérésére ; nyomban intézkedik. Azt már tudjuk, hogy a főapátnak nem volt kedve ilyen akadémiának alapításához ; az apátnak mostani kérését azonban nem akarta kereken elutasítani, de nem is akart ilyen fontos ügyben a pannonhalmi konvent nélkül dönteni, azért az apátnak augusztus 28-ikán kelt bécsi levelét szeptember 1-én a konvent elé terjeszti és kérdezi ennek véleményét. A konvent véleménye pedig visszhangja a főapáténak. A konvent is látja, hogy az apátnak terve kedves színekben csillog ; tetszik neki, hogy az új intézettel a bencés rend emelkedik, a tudomány terjed és az ősi hit gyarapodik ; nagyon tetszik neki, hogy az új intézetben papságra készülő ifjak is lesznek, hogy a teológiát és bölcseletet négy éves folyamban alaposan tanítják majd ; még jobban tetszik, hogy az intézetben a bencésekéhez hasonló fegyelem uralkodik majd ; nagyon hasznosnak tartja, hogy tanár és tanítvány olyan olcsón él majd az intézetben az meg, hogy az apát az intézettel a messze jövőbe is tekint, mert azt is szeretné, ha a bencés rend az intézetben szerzett érdemekkel megszerezhetné az ország jóindulatát s ezzel visszaszerezhetné valamikor a mások kezére került bencés apátságokat, ez a gondolat nagyon kedves a konvent szemében. Minden tetszik tehát a konventnek az apát jámbor szándékában és üdvös törekvésében. Azt várná tehát az ember az előzményekből, hogy hajlik az apát kérésére és segíteni akarja az ügyet Csalódunk, azt ajánlja: hadd fogjon az apát a szép munkához más, gazdagabb apátságokkal, hadd fejezze be a külföldi apátságokkal az akadémiát ; ha aztán azt látják majd az evangéliumban ajánlott óvatosság szerint, hogy nem számított rosszul, hogy betetőzte azt, amit apostoli buzgóságú lelkével kezdett, akkor aztán majd ők is oda állhatnak oldaláfflDz vékony tehetségüktől telő segítséggel, hogy a kész munka egyhamar össze ne roskadjon. Ez az ígéret azonban az apát szemé-