Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1908

29 Május végén pedig Szafka Manó, budapesti tornatanár járt hivatalosan intézetünkben. Megtekintette a tornahelyiséget, a szereket és megfigyelte az oktatást. Végül értekezletet tartott a tantestülettel. Egészségi állapot. A tanuló ifjúság egészségügyi állapota elég kedvező volt, noha egynehány súlyosabb betegségi eset is előfordult, sőt Kari Gyulát 1. o. tan. május 13-án a temetőbe kisértük. A városi közegészségügyi hatóság évközt az iskola épületében hiva­talos vizsgálatot tartott közegészségügyi szempontból ; az eredmény meg­nyugtató. Május hó 29-én a 12 éves tanulókat újra oltották. Számra nézve 23 I. osztályút. Iskolai kirándulások: Május hó 11-én a II. — VU. osztály növen­dékei számra nézve 150 az igazgató és hét tanár vezetése mellett Csávára és Lánzsérra tett kirándulást. Reggel 4 órakor kellett indulni; Csáván a herceg Esterházy féle agyagedénygyár képezte utunk célját. Egressy Dániel igazgató a legnagyobb előzékenységgel fogadott és végig kalauzolt a gyár­ban. Megtekintettük a föld (agyag) tisztítását, őrlését, a tárgyak készítését, részeiből való összerakását, a csövek présülését, a mázolást, égetést és végül a gazdag raktárt; köszönettel fogadtuk népszerű magyarázatát. Innen visszatértünk Szentmártonba és kezdőtött a gyalogolás. Rövid idő múlva országúton haladva elértük a kis Lánzsérujfalut ; utána az erdőbe értünk, ahol az ut emelkedik de szepségben is gyarapszik. Pompás árnyékos uton haladtunk, mig balra a gyors patak csörgedez, fejünk fölött bük- és fenyőfák 60 <0 éves hatalmas szálai emelkednek. Felérünk a phtóra és előttünk fekszik a Lánzséri vár érdekes romja Ebéd után közelebbről tekintettük meg Mayer Benedek plébános szakszerű veze­tése mellett. Este 8-kor megint Sopronban voltunk. A Vll. oszt. tanulói közül többen Rezner Tib. tanár vezetése mellett Lanzsérról átmentek az osztrák Edlitzbe és onnan Wienerneustadtot is vasút­tal meglátogatták. Az I. osztályúak csak gyalog kirándulást tettek Az osztályfő és két tanár levezette őket a Fertő partjaihoz, hogy az ottani vidékben gyönyör­ködjenek és a növényvilág ecsetelését hallgassák. Tajnai Gillemot Ödön magyar festőművész a kaszinó termében kiállított valami 60—70 képet. A VI. és VII. oszt. a történettanár vezetése és magya­rázata mellett megtekintette e csinos kiállítást. Katonai céllövészet. A m. kir. honvédelmi miniszter utasította hivat, közegeit, hogy a középiskolába járó nagyobb fiuknak alkalmat nyújt­sanak magukat a céllövészetben kiképezni. A V. és Közokt. minisztere aján­latára a mi intézetünk is megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy a két felső osztály növendékei a fegyvergyakorlatban és lövésben katonai kiképzést nyerjenek. Az 5 intézetre kiterjedő és január hóban kezdődő tanfolyam élén Winkler Antal m. kir. honvéd százados állott, a gimnázium ifjúságának oktatásával pedig Knézy József m. kir. honvéd főhadnagy nagy buzga­lommal foglalkozott, ugy hogy a junius 5-én tartott, befejező díjlövésnél a

Next

/
Oldalképek
Tartalom