Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1904

61 B) Melléktárgyak. 1. Szabadkézi rajz. Részt vettek Hacker Béla, Nessel Jenő, Szemző Ödön, Ullein Antal, Wohner Lajos I., Hofner Ferenc, Mantuano József II., Huszár Imre, Laczkovich Guidó, Melier Manó III., Gzisztler István, Eder Viktor, Hernfeld Pál, Kuzmits Lajos, Nessel Zoltán, Printz Otmár s Richter János IV. osztályú tanulók. Két csoportra, kezdők s haladók csoportjára, oszlottak s hetenkint másfél órában tanulták és gyakorolták a szabadkézi rajzot Zsitvay „Minták a szabadkézi rajzoláshoz" című munkájának utmutása szerint; rajzoltak és festettek pedig a természetből, főként a növények országából vett diszítményeket Tanította Pacher Donát. 2. Ének és zene. Az énekesek 2 csoportra oszoltak: 1. A kezdők az ének elemeiben (hangjegy, skálák, előadási jegyek, tempo stb.) nyertek oktatást. 2. A haladók vegyeskart képeztek és felkarolták az egyházi és világi éneket. Az egyházi unisono-ének próbáiban részt vett az egész ifjúság. A templomban egyebek között előadták: Schweitzer, az Orzőangyalról elnevezett miséjét, néhány régi magyar egyházi éneket; choraliter aresponso­riumokat, a harmadik Credót, a Miserere zsoltárt és a minden szentekről szóló litániát. A zenében nem annyira rendszeres oktatást nyertek a növendékek, hanem inkább az összjátékban lőnek gyakorolva; ők képezték az ifjúsági zenekart. Közreműködtek: Fulajtár Gyula VIII. oszt., Borsiczky Pál, Koller Gusztáv VII. oszt., Turkovits Nándor, Szisz Károly VI. oszt., Fulajtár Gábor, Hagemann Sándor, Kajaba Gyula V. oszt., Both Ferenc, Czeglédi Gyula, Schwarz Frigyes IV. oszt., Braun János, Katzender Károly, Kladler György, Schwartz Miklós, Varga Antal III. oszt. és Horváth Dezső II. oszt. tanulók. Ének- és zeneelőadások részint az egyház nagyobb ünnepein, részint iskolai ünnepségek alkalmával voltak. Mindkét tárgyat Skerlán Gyula tanította.

Next

/
Oldalképek
Tartalom