Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1898

temetése napián, de legkésőbb két hét leforgása alatt szerzetünknek minden áldozópap tagja egy csendes szentmisét mondjon Istenben boldogult Erzsébet királynénk lelki üdvösségeért.« »Végre arra is kérem kedves rendtársaimat, imádkozzunk buzgón felséges urunkért, királyunkért, hogy a jó Isten vigasztalja meg őt kimondhatatlan nagy fájdalmában és adjon az ő nemes lelkének elég erőt ahhoz, hogy pótolhatatlan veszteségét az Ö szent akaratán való megnyugvással viselje, fejedelmi nemes szivének mérhetetlen nagy fájdalma pedig legyen Isten előtt enyhitő áldozat drága emlékű királynénk javára « Hiv. Közlöny 20. sz. — A m. k v. s k. minister 4.196. ein. sz. »Még frissen sajog a szörnyű seb, melyet nemzetünk lelkén ütött a durva gyilkos, aki Magyarország földi nemtőjét, Erzsébet király asszonyt, orvul megölte messze idegenben. Megölte azt a királynét, aki nemzetünk szószólója, anyja volt, aki megosztotta falatját a szegénynyel, aki mint dicső védőszentje. Erszébet, fejedelmi palástjának szárnya alá vette a szűkölködőt, aki fájó könnyeket törölt le, mialatt lelke sirt, s aki mindeneknek jó anya volt, s kinek áldott nyomán az engesztelődés rózsái fakadtak, — megölte egy alávaló szövetség vadálattá aljasult tagja, élő példájául annak, hogy mivé lesz az ember a rossz nevelés és ferde elvek hatása alatt, mikor hit és erkölcs nélkül nő fel s nyomorult eszével tulteszi magát a törvény korlátain — Tanítsuk az ifjúságot hinni és munkálkodni. — Tárjuk föl előtte a rettenetes örvényt, a melyet a fejetlenség és szivtelenség tanai n}

Titnak minden társadalomban. Tanítsuk megutálni azt az intézményt, melynek mérges, gyalázatos fája ilyen átkozott gyümölcsöket terem. — És tanuljunk megnyugodni a változhatatlanban. Tekintsünk föl a mi szeretett felséges királyunk megtört szivére, a melyet oly iszonyú sebekkel vérezett meg a sors

; de a mely fenséges atyai szív még akkor is a miénk, népeié alattvalóié, mikor ezernyi sújtó sorscsapás gyógyíthatatlan sebet üt rajta, s a mely szív mélységes fájdalmában megtépett lelkét odatárja elénk, mondván: Szeretetem, at}ai gondom, mindenem a tietek. Az ő fájdalma a mi fájdalmunk; lássa a mi forrón szeretett király atyánk, hogy a palotától a kunyhóig minden szív vele fáj, minden szem vele sír, s mutassuk meo-; mennyire szeretjük őt, mikor fölséges hitvesét siratjuk s annak drága emlékét őrizzük, ünnepeljük. — Neveljük Erzsébet királyné emlékében a tanuló ifjúságot. Nem szabad az ő dicső emlékezetének meghalványulnia a jövő nemzedékek lelkében sem. Évről-évre szenteljük az ő dicső és áldott emlékezetének az ő védőszentjének, Erzsébetnek napját, november 19-edikét. S míg a gyász e szomorú esztendejében már megtartottuk gyászünnepeinket, ezentúl évről-évre, Erzsébet napján méltó gyász-ünnepélvlyel újítsuk föl, a mi elvérzett pátrónánknak, Erzsébet királyasszonynak, emlékezetét ; forduljon a maga hite szerint Istennek oltárához, Teremtője kegyelméhez az egész magyar tanuló ifjúság, s a tiszta gyermek-lelkek és fellángoló ifjúi szívek imádságában jusson az Úr elé a jövő nemzedékek bálája és szeretete Erzsébet királyné iránt, aki szeretetének áldásával halmozott el bennünket, akiknek utolsó imájába is bele van foglalva nemze-