Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1897
73 körmenetein résztvett, az előadást imádsággal kezdte s azzal végezte ; a vallájtani vizsgálatok ngos Póda Endre apátkanonok s püspöki biztos úr jelenlétében folytak le. Más vallású tanulóink illetékes lelkészeikhez jártak vallást tanulni s az eredményről rendes időben hoztak értesítést az igazgatóságnak ; ág. ev. tanulónkat t. Brunner J. lelkész úr, izr. tanulóinkat t. Grünwald M. rabbi úr tanította. A városnak kedvező egészségügyi viszonyai ifjuságunk egészségügyén is meglátszottak ; járványos bajok nem akadályozták az előadást, súlyosabb nem-járványos betegség is csak ritkábban támadt az ifjúságra. Az intézetet közegészségügyi szempontból 1897. decz. 7-én, a trachomás-betegség szempontjából pedig 1898. május 28-án vizsgálta meg a városnak főorvosa, dr. Bekk G. úr; az újraoltás máj. 23-án történt. Szép czél ; az egészség ápolása, az iskolában tanultak kiegészítése s alkalmazása, a tanulandóknak előkészítése, a hazafias érzés ébresztése s erősítése, a társas erények fejlesztése, a vidéknek megismerése lebegett a tanári kar szeme előtt, midőn kisebb-nagyobb kirándulásokra vezette az ifjúságot. 1897. okt. 12-én a III. osztály Nagy-Czenkre ment osztályfőnökével a „legnagyobb magyar" szobrának megtekintésére, 1898. ápr. 27-én a III. osztály földrajzi kirándulásra indúlt a szaktanárral ; máj. 7-én az I. osztály Balfra rándúlt, a III. osziály a város környékét járta be az osztályfőnökkel, a II., IV., VII. osztály az osztályfőnökökkel s néhány szaktanárral Fraknóra ment az Esterházy-vár vidékének s kincseinek megszemlélésére, ugyanekkor a VII. osztálynak egy része Fraknóról Savanyúkutra gyalogolt egyik tanárával a kies fürdőhely s vidékének megismerésére. A fegyelem általában jó volt. Az intézethez való ragaszkodásnak, az intézetben töltött évek alatt fejlődött bajtársi szeretetnek kedves példáját látta az intézet tanári kara s ifjúsága 1897. okt. 6 án ; e napon gyűltek ugyanis össze Sopronban az intézet azon növendékeiből^ kik az 1847/8. isk. évben az I. osztályt látogatták, 11-en, még pedig Czupy Bálint tabi esperesplébános, Domnanovich Ferencz soproni kanonok, Fink János kir. tanácsos, Sopron sz. k. városának nyug. polgármestere, Guzmics Lajos soproni törvényszéki biró, Kranitz Pál rábaszabályozási pénztáros, dr. Medgyesy Béla mohácsi orvos, Pöschl Péter locsmándi plébános, Schneider János pozsonyi pénztáros, Simonis Mihály ny. posta- s táviró tiszt, Soháry Sándor mosonyi esperesplébános és dr. Surányi János győri prépostkanonok. Az összegyűltek először is az intézet templomát látogatták meg, majd a székház és intézet elöljáróságát tisztelték meg látogatásukkal, utána az intézetbe mentek s annak változott alakján s berendezésén merengtek el, utána a mostani I. osztályt keresték föl, a hol az igazgató üdvözlő beszéddel fogadta őket s a régi tanítványok példájával lelkesítette a mostaniakat. A mily szívbeli örömmel látta az intézet az egygyé fűző szeretetnek megható példáját, oly igaz szívvel kívánja a régi kedves tanítványoknak, hogy láthassuk őket a most ki-