Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1886

53 (lásd 5. §.), melyről a tanuló a javító vizsgálatra utasíttatott, a javítás­ról s ennek következtében történt éretté nyilvánításról, azon intézet igazgatósága is értesítendő az érettségi vizsgálati anyakönyv kiigazí­tása végett. Azon tanulók, kik a reáliskolai érettségi vizsgálatot sikerrel letették s a törvén}- 28. §.-a értelmében valamely nyilvános főgymnásiumnál a latin illetőleg a latin és görög nyelvből ismét tesznek pótvizsgálatot, az érettségi vizsgálatot tevő gymnásiumi tanulóktól külöu vizsgálandók és ezen vizsgálatról külön bizonyít­ványt kapnak, melybe rendes érettségi bizonyítványuk érdemsorozata át nem vehető. Az eljárás egyébiránt úgy a szóbeli, mint Írásbeli vizsgálatra nézve ugyanaz, mint a rendes érettségi vizsgálatnál. 33. §. Ha az érettségi vizsgálat eljárásával a vizsgáló bizottság elnöke alapos oknál fogva egyet nem érthet, az ellen a jegyzőkönyvben óvást tesz, az illető tanulónak érettségi bizonyítványát nem írja alá, az eset­ről pedig döntő elhatározás végett azonnal jeletést tesz a vallás- és közoktatásügyi ministernek, illetőleg a felekezeti főhatóságnak. 34. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló középiskolákon az érettségi vizsgálatokért a bélyeg­illetéken felül, minden tanuló 6 frtot tartozik fizetni, magántanuló a kétszeresét. E vizsgálati dij az egész vizsgálat ismétlésekor újra fize­tendő. Javitó vizsgálatért a díjnak fele fizetendő. Reáliskolai érettségi vizsgálatot tett tanulók a latin, vagy latin és görög nyelvből teendő pótvizsgálatért tantárgyankint 3 frtot fizetnek. A vizsgálati dijak mindig előre fizetendők. A vizsgálati dijakból az igazgató és a vizsgálati tanárok egyenkint egyenlő jutalékban részesülnek. Ha az igazgató, mint vizsgáló is részt vett a vizsgálatokban, két rész illeti. A felekezetek által fenntartott intézetekben, az érettségi vizsgálati dijak iránt, az illetékes felekezeti hatóság intézkedik. 35. §. Az érettségi vizsgálat összes ügyiratait az intézeti igazgatóság a vizsgálat befejezésétől számítva, 10 nap alatt a vizsgáló bizottság el­nökéhez felküldi, ki azokat minden év julius havában — a javitó vizs­gálatokét — december hóban a vallás- és közoktatási minisztériumnak, illetőleg a felekezeti főhatóságnak bemutatja. Az érettségi vizsgálati Írásbeli dolgozatok, az intézet irattárában három évig megőrzendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom